2009. január 12., 10:392009. január 12., 10:39
Majd napokig sztorizol róla, van olyan udvarias ismerősöd, aki nem szól rád, hogy már harmadszor meséled. Persze mindenki azt hiszi, túlzol, és ez csak tovább ösztönöz, hogy elmondd, és újra átéld. A végén már azt hiszed meg sem történt. Leülsz a gép elé, és leírod.
Íme: A kisvárosi újságíró számára nem hétköznapi esemény, hogy étteremben vacsorázik. A sátoros és a családi ünnepeken viszont ezzel kényezteti magát, és bár szeret főzni, roppant élvezi, hogy elé teszik, kiszolgálják, kényeztetik, és még mosogatni sem kell. Viszont hosszú esztendők során ez az évi néhány alkalom is elég sok arra, hogy a bejáratott puccos vendéglők étlapján szereplő kínálatot, a bécsit, a rostonsültet, a cordon bleu-t és a gombás szeletet unalomig végigrágja.
Az új étterem olyan kalandot ígér, mint másnak egy sarkvidéki expedíció. Már az itallapon szereplő egzotikus koktél erősen kecsegtető. A bárosnak is felcsillan a szeme: „na most jól elkápráztatlak” tekintettel néz ki a pult mögül, majd összpontosít, töltöget, keverget, és küldi is az amúgy tényleg finomat az asztalhoz. Az étlapon kisvárosban különleges fogások, a levest cipóban ajánlják, a lazac mellé köles a köret. A pincérnő kedvesen magyarázkodik, cipó nincs, de jár hozzá száraz kenyér. Úgyis jó, majd elrágjuk.
A lazac kölessel főfogás elgondolkodtatja, majd közli: hal van, de mázöre nincs. Pityókával is jó lesz. Rendelés felvéve, néhány perc után kirohan egy szakácsforma idős úr, kétségbeesetten megáll az asztaltól néhány lépésre, és ráförmed a pincérre: ezek először a levest kérik, vagy a másodikat? A kisasszony elbizonytalanodik, ejsze a levest, de inkább megkérdezi. „Először a levest, vagy egyszerre mindent?” A kérdés meghökkentő. Csak úgy hozza, ahogy otthon is szokta, felelek, és nézek rá biztatóan.
A bizalmat meghálálva többször is visszajár, „finom?” – kérdezi mindösszesen tizennyolc évét a lehető a legnagymamásabb mosollyal édesítve. A „finom” válaszra megkönnyebbülten sóhajtja: na legalább ennyi. A számlát elegáns tartóban hozza, majd ugyanazzal a kedves mosollyal rezzenetlenül végigvárja, amíg előkotorászódik a teljes összeg s a jatt. Különben tényleg finom volt, a száraz kenyér pedig friss pirítós formájában érkezett.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.