VEZÉRCIKK – Az RMDSZ vasárnapi országos kampánynyitójának mintegy másfél ezer résztvevőjéről egy drón segítségével készült óriási „kampányszelfi” apropóján adja magát a kérdés, hogy miként fest a romániai magyar politikai tájkép a december 11-ei nagy választási csata előtt.
2016. november 06., 19:532016. november 06., 19:53
Először is a szövetség a belmagyar versenytől megszabadulva vághat neki a parlamenti megmérettetésnek, miután az MPP-t sikerült „megvásárolnia” két bukaresti törvényhozói mandátummal, az EMNP pedig – jórészt anyaországi rábeszélésre – úgy döntött, hogy nem indul a választáson.
Ez a felállás akár hosszabb távon is bebetonozhatja a magyar alakulatok között jelenleg fennálló erőviszonyokat, nem ad azonban egyértelmű választ az RMDSZ idei választási szereplését illetően. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a parlamenti bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöb „fölött és alatt billegő” alakulat nemigen számíthat a kevés, ám a decemberi előmenetel szempontjából nem elhanyagolható néppárti szimpatizánsok szavazatára, az összeborulás ellenére pedig nem érezheti a tarsolyában a polgári párt híveinek voksait sem. Arról nem beszélve, hogy az itt-ott rossz vért szült jelöltállítási hercehurca, a felülről diktált ukázok az RMDSZ-en belül, számos területi szervezetnél hagytak maguk után elvarratlan szálakat, ami nem a szavazatmaximálás előjele.
Az adott körülmények közepette a szövetség két pillérre fekteti kampánystratégiáját: a hangzatos, ám sok esetben fedezet nélküli ígéretekre, valamint a viktimizációra. Az előbbi kategóriára példa többek között a román nyelv speciális tanterv szerinti oktatása, amely annak ellenére szerepel ma is az alakulat kampányszlogenjei között, hogy ellenzéki pozíciója dacára államtitkári tisztséggel rendelkezik az oktatási minisztériumban. És akkor hogy akarják elérni a házi feladat eltörlését, a túlzsúfolt tananyag csökkentését?
Az RMDSZ-es retorika állandó visszatérője még az áldozattá válás panelje: a szövetség szerint a többség – beleértve a bukaresti pártokat, a prefektusokat és a korrupcióellenes ügyészséget – összefogott ellene, vele együtt pedig az erdélyi magyarság ellen. Nehezen lehet felmérni, mennyiben mozgósítja majd Bukarest démonizálása a magyar választókat, amikor az RMDSZ éppen ahhoz kéri a közösség támogatását (körülbelül úgy: „velünk, és ne nélkülünk töröljék fel a padlót Bukarestben”), hogy a sokat szidott fővárosban képviselje az érdekeit.
Tény, hogy az RMDSZ kampánytárába a DNA is bőségesen szolgáltatja a muníciót, újabban a marosvásárhelyi iskolaüggyel, amelynek kapcsán rejtély, hol a korrupció, illetve miben áll a törvénytelenség, ha az iskolaalapításban a tanügyminisztérium sem lát kivetnivalót. Ettől függetlenül furcsa azzal a céllal kérni a választói felhatalmazást, hogy majd épp a bukaresti hatalomba visszakerülve lehet megvédeni Erdélyt.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
szóljon hozzá!