VEZÉRCIKK – Ahogy közeledik az időpont, amikor a magyar választópolgárok ismét eldönthetik, mely politikai erőnek szavaznak bizalmat, hogy további négy évig irányíthassa Magyarországot, úgy merül fel egyre gyakrabban az ellenzéki erők összefogásának témája.
2017. január 16., 22:122017. január 16., 22:12
Az ok egyszerű: a kormányzó Fidesz–KDNP jelen állás szerint – ahogy az elmúlt években folyamatosan – még mindig toronymagasan élen áll a pártfpreferenciákat mutató listákon, így legyőzésére, vagy legalábbis megszorongatására csakis akkor mutatkozhat esély, ha az ellenzéki erők valamilyen formában közösen indulnak.
Mivel azonban a magyarországi politikai berendezkedés nem teszi lehetővé, hogy egy politikai erő az utolsó utáni pillanatig titokban tartsa miniszterelnök-jelöltjének nevét – ahogy az Romániában történt –, hanem az egyik legalapvetőbb fontosságú tényező a kormányfőjelölt személye, a baloldali ellenzék meglehetősen nehéz helyzetben van. Az MSZP és a DK ugyanis eddig nem igazán volt képes olyan képet nyújtani, mintha megújultak volna – előbbiben a megmaradt régi motorosok mellett nehezen találni olyan fiatal, új arcokat, akik képesek lehetnének kirángatni a pártot a szakadékból, utóbbi pedig az elnök Gyurcsány Ferenc ellentmondásos, megosztó személyisége miatt csupán egy szűk, szektaszerű kör támogatását élvezi, amelynek legfőbb jellemzője a Gyurcsány iránti feltétlen áhítat, illetve az Orbán Viktorral szembeni zsigeri gyűlölet.
Az MSZP most megpróbálja azon politikusát előrángatni a cilinderből, aki országos ismertségű ugyan, de nem, vagy kollégáihoz képest jóval kevésbé használódott el az országos pártpolitikában: Botka László szegedi polgármesterről van szó, aki sikeres és viszonylag – legalábbis a többi baloldali politikushoz képest – hitelesnek is tűnik. Az mindenképpen az előnyére szólhat, hogy a szegediek akkor is neki szavaztak bizalmat, amikor más, egykor bevehetetlen MSZP-s fellegvárnak számító városok egymás után választottak kormánypárti elöljárót.
A baloldali összefogás kérdése ugyanakkor nem kevés dilemmát vethet fel. A Gyurcsány-párttal való esetleges szövetkezés ugyanis elidegenítheti a volt miniszterelnökkel torkig levő baloldali szavazókat, a vele való szövetség Botkára is rossz fényt vetne, másrészt pedig a kettős állampolgárságról szóló 2004. decemberi népszavazás előtt a határon túli magyarok ellen folytatott gyűlöletkampány miatt Gyurcsány személye mozgósíthatja a határon túli szavazópolgárokat a baloldali összefogással szemben.
Az alig mérhető támogatottságú kis pártok vélhetően nem sokat hoznának a konyhára, az LMP-t pedig „árulónak” kiáltották ki, amiért pragmatikusan gondolkodva és cselekedve parlamenti támogatást nyújtott a kormányoldalnak az új alkotmánybírák kinevezésekor, ami szintén kérdésessé teszi egy „egységfront” kialakulását.
Főleg úgy, hogy a magyar politikai szféra háromosztatú, hiszen ott van a hol második, hol harmadik legnagyobb támogatottsággal rendelkező Jobbik, amely most, az eredeti, szélsőjobb elemeket hordozó „radikális” eszméknek hátat fordítva sokat veszített ugyan a népszerűségéből, de nélküle igencsak kétes lenne egy kormánybuktatást célzó ellenzéki összefogás sikere. Márpedig jelenleg úgy tűnik, nincs az a cukiságkampány, ami képes lenne Vona Gábor pártelnök maradék hitelének a megtartására, ha a kötelező kvótákról szóló alkotmánymódosítás bojkottja után most még össze is fogna az eddig folyamatosan szidott és kárhoztatott baloldallal csak azért, hogy egy jobbközép kormányt megbuktasson.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!