2009. szeptember 01., 10:582009. szeptember 01., 10:58
A másik tábor ellenben úgy véli: volt, ami volt, a múltat nem érdemes bolygatni, a határrevíziós eszméknek a 21. században nincs helyük, szokjunk hozzá a megváltoztathatatlanba. Egy dologban azonban túlnyomó többséggel minden magyar – ideológiai hovatartozásától függetlenül – egyetértett, és egyetért ma is: abban, hogy 1920. június 4-én a franciaországi Versailles-ban született békeszerződések súlyos csapást mértek a magyarságra, amely a nemzet történelmének egyik legnagyobb tragédiája. Nos, Bauer Tamás nem ezek közé a magyarok közé tartozik.
A feloszlás szélén álló Szabad Demokraták Szövetsége alapítója, egykori országgyűlési képviselő nemrég a Heti Világgazdaság hasábjain nem kevesebbet állított, mint hogy „ideje szakítani azzal a nézettel, hogy Trianonban súlyos igazságtalanság történt”. Nem mellékes: a budapesti közgazdász a jobbikos Vona Gábor (micsoda páros!) ama korábbi felvetése alapján fogalmazta meg állítását, miszerint kialakulhat még olyan történelmi szituáció, hogy közös megegyezéssel minden magyar újra egy hazában élhetne. Amelyet persze Bauer nem támogatna, hiszen akkor nem magyarok milliói kerülnének kisebbségi helyzetbe, ami eszmefuttatása szerint nagyobb tragédia lenne annál, hogy 89 évvel ezelőtt történetesen magyarok milliói fölött húzták el az országhatárt.
Bauer Tamás nézetével talán foglalkozni sem érdemes, elrettentő példának azonban kiváló. Pláne, ha tudjuk, hogy az MSZMP egykori oszlopos tagja néhány évvel ezelőtt még ördögtől való kezdeményezésnek nevezte a kettős állampolgárság megadását, a határon túli magyaroknak pedig azt ajánlotta: legyenek lojális polgárai az utódállamoknak, és tekintsék hazájuknak Ukrajnát, Szlovákiát, Romániát és Szerbiát. Napi aktualitásra leképezve: ugyan ne ágáljanak a felvidéki magyarok a nyelvtörvény ellen, hanem beszéljenek otthon is szlovákul. És persze éltessék Trianont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok