VEZÉRCIKK – Lassan odajutunk, hogy meg sem lepődünk azon, ha újabb kudarcba fulladt autópálya-építésről kapunk hírt. Ma is felkelt a nap, a kutyák ugatnak, a sztrádatervek pedig dugába dőlnek – valahogy így néznek ki romániai mindennapjaink.
2016. szeptember 04., 19:072016. szeptember 04., 19:07
Most éppen az észak-erdélyi autópálya Bors–Berettyószéplak-szakasza a téma, ahol még az amerikai Bechtel épített meg – konkrétan a semmi közepén – egy völgyhidat, aminek állagfelújítására egyébként egy centet sem fordítottak azóta. Tavaly májusban viszont úgy tűnt, hogy újra sínre kerül a projekt, s előbb-utóbb ezen a hatvan kilométeren is 130 kilométer/órás sebességgel száguldhatunk, ha arra akad dolgunk. De kár volt ezredszer is hinni abban, hogy valami előrelépés történhet, 2016 szeptemberét írjuk, és a szerződésbontás tűnik valószínűbb forgatókönyvnek, mint a munkálatok elkezdése.
Nyáron Horvátországban, az Isztriai-félszigeten nyaraltunk. Ez azt jelenti, hogy Debrecenben felmentünk az autópályára, az Adriai-tenger csábító, hihetetlenül kék partjainál pedig leszálltunk arról, s nem kellett egyetlen percig sem 50 kilométer/órás sebességgel járda nélküli településeken zötykölődnünk, ahogyan azt tesszük például a Székelyföld felé.
Mit tudhatnak a magyar, illetve a horvát hatóságok, amit Bukarestben nem? – merül fel a kérdés ilyenkor, hiszen emberi ésszel felfoghatatlan, hogy miközben sorra érnek a román határ közelébe a magyarországi sztrádaszakaszok, Horvátországot pedig keresztül-kasul szeli az autópálya-hálózat, addig nálunk fel se lángol rendesen a remény, máris érkezik a hír arról, hogy hiába volt minden, marad az E60-as vagy a mindössze a táj szépségeinek megcsodálására alkalmas vonatozás. Már akinek van egy napja hegyeket és völgyeket bámulni napestig ahelyett, hogy optimális esetben, autópályán három, na, jó, legtöbb négy óra alatt Nagyváradról Csíkszeredába érne. Miért szívatja minden sztrádaépítő Bukarestet, amikor ugyanazok a cégek máshol rendesen elvégzik a munkát? Talán azért, mert lehet?
Így nálunk csak kampányban, és akkor is csak papíron épülnek autópályák. Ha pedig a szakértői kormány sem tud rendet vágni a több mint egy évtizedes sztrádamizériában, már nem is reménykedünk abban, hogy egy politikai kabinetnek ez sikerülne. Láttuk ugyanis már mindkét nagypártot és holdudvarát sztrádát építeni, vagyis nem építeni, és nálunk fordulhatott elő az is, hogy a kampányidőszakban átadott sztrádaszakaszt később vissza kellett bontani, hogy a szabványoknak megfelelően újjáépítsék.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!