VEZÉRCIKK – Az iskolai beiratkozások időszakában legalább annyi energiát kellene fektetni a mozgósításba, mint egy önkormányzati vagy parlamenti választás kampányában.
2017. március 08., 23:112017. március 08., 23:11
Hiszen nem túlzás azt állítani, hogy itt dől el minden: az a magyar szülő, aki az előkészítő osztálytól kezdve román tannyelvű oktatási intézménybe íratja be gyermekét, nagy valószínűséggel lemondhat arról, hogy unokája magyarul meséljen neki kedvenc játékáról, állatáról.
Sajnos az efféle hibás, rossz, tévhitekre alapozó döntések tömkelegével lehet találkozni főleg a szórványban, ahol a magyar gyermekek több mint fele nem anyanyelvén tanul. Hiába a megannyi cáfolat, ellenpélda, az így határozó szülők fő érve továbbra is az, hogy a poronty „jobban érvényesül”, ha többségi környezetben nő fel. Nem számít, hogy mássága, mondjuk „érthetetlen, kimondhatatlan” neve vagy eleinte hiányos nyelvismerete, akcentusa miatt szűnni nem akaró vegzálásoknak lesz kitéve. Nem számít, hogy egy olyan kultúrába vetik bele a gyereket, amely sok esetben ismeretlen számára, ez az új, idegen szellemű világ pedig gyakorlatilag elnyeli, saját arcára formálja az addig általa megtapasztalt közösségi értékek zömét.
Nem számít, hogy ezzel a döntéssel a szülő gyakorlatilag megfosztja csemetéjét az egyik legcsodálatosabb „útravalótól”, amit az élet adott neki: az anyanyelvétől, amelyet sohasem fog igazán megismerni. Ezt pedig nem csak az utód, hanem a döntést meghozó szülő is megsínyli, hiszen a magyar nyelv egyre inkább ki fog szorulni a családi társalgásból is. Az meg ugye végképp nem számít, hogy tinédzserként minden bizonnyal románul fogja először valaki fülébe súgni azt a szót, hogy szeretlek.
Mi, erdélyi magyarok szeretünk közösségben gondolkodni. Ilyenek vagyunk, ennyi maradt nekünk. Már csak ezért sem tekinthetjük magánügynek a rokonunk, barátunk, szomszédunk döntését, amikor kicsije beiskolázás előtt áll. A szülő ugyanis nem csupán oktatási intézményt, tannyelvet választ gyermekének, hanem életet is. Az anyanyelv pedig olyan eredendő támaszt nyújt neki, amely nemhogy megnehezíti, hanem biztos kiindulópontként egyértelműen könnyebbé teszi az eligazodást a világban. A vegyes házasságban született gyermekek szintén csak nyernek azzal, ha magyar iskolába járnak, hiszen egyik „felük” nem sorvad el, mindkét kultúra értékeit megismerhetik, ha magyarul és románul is tanulnak. Ezt az üzenetet kell eljuttatni azokhoz a családokhoz, ahol mindez valamilyen oknál fogva nem természetes, nem magától értetődő.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
szóljon hozzá!