JEGYZET – Hirtelen felcsapkodta a közbeszéd vizeit az a miniszteri kijelentés, miszerint túl sok az élősködő, és a költségvetés helyrepofozásához felül kellene vizsgálni az alaptalanul juttatott járadékokat.
2016. november 15., 19:052016. november 15., 19:05
És mondott is egy ékesszóló példát arról, aki bár papírral igazolta gyenge látását, ráadásul ezért kap is valamiféle pótlékot, vígan bitorolja, sőt használja is gépkocsivezetői igazolványát, és hab a tortán: mindemellett olyan jól jövedelmező állása van, ahol szolgálati előírás az állandó és nagy mennyiségű okirat olvasása.
Aki egy kicsit is járatos a hazai vizeken, rögtön tudta, hol is kell a sejtetett illető után kutakodnia, a nagy többség viszont, élen a hadarásban és semmit mondásban élenjáró hírtévék főcserregőivel, etnikai kisebbségek elleni támadásnak vette, polkorrektséget követelt, sőt sokan azonnali lemondását is a miniszternek. Holott ha félretették volna néhány pillanatra az elfogultságukat, frusztrációikat, és egy kicsit szertenéznek saját ismeretségi és baráti körükben, azonnal rájöhettek volna, hogy ez semmiképpen sem az épp egy éve regnáló szakértői kormány találmánya, hanem évtizedekre visszanyúló, nagyon erősen begyökereződött hagyomány megöröklése.
Aki megérte, tudhatja, hogy már az ötvenes évektől kezdve szokássá vált, miszerint a különböző jobbnál jobb pozíciókba ültetett elvtársak felesége vagy más női rokona rövid ideig egyféle semmittevő állást foglaljon el, de néhány hét múlva kiderüljön: betegnyugdíjazást kell kérniük, merthogy... És olyan hajmeresztő látleletek kerültek a papírokra, hogy a szitán még a leggyengébben látó is átláthatott. Egyszóval ha nem is éppen az volt a diagnózis, hogy a gyakran huszonéves hölgyeményeket óvni kell minden külső hatástól, mert könnyen meggörbül a hajuk szála, de nem is túl messze ettől az abszurditástól. Történt mindez azért, mert azokban az időkben elképzelhetetlen volt a főállású anya, vagy háziasszonyi státus, a munka mezején kellett tevékenykednie minden halandónak, kivéve ha elérte a nyugdíjkorhatárt vagy – a fentiek értelmében – betegsége gátolta a rendszeres napi munkába menésben.
Ahogy teltek az évtizedek, egyre leleményesebb betegségeket találtak ki, 1990 után pedig már az sem volt ritka, hogy valamiféle igazolás ellenében írják ki segélyre, elég volt a közjegyző előtt saját felelősségre adott nyilatkozat arról, hogy egyetlen lyukas garas sem áll – törvényesen, az állami kasszából – a házhoz. Nincs tehát új a nap alatt, más szóval: egy csecsemőnek minden vicc új, ne ámulj, világ!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
szóljon hozzá!