VEZÉRCIKK – Választási kampányok idején az RMDSZ politikusai érvek egész tárházát felsorakoztatva igyekeznek meggyőzni a magyar szavazópolgárokat arról, hogy miért érdemes, és ami a legfontosabb, miért fölöttébb szükséges bizalmat szavazni a szövetség jelöltjeinek.
2016. november 20., 21:252016. november 20., 21:25
A megannyi vokscsalogató rábeszélésen kívül ugyanakkor visszatérő szlogennek számít, hogy az RMDSZ tisztségviselőinek ott kell lenniük, ahol a döntések születnek. Bizonyára mindenkinek ismerősek a kortesbeszédeknek azok a paneljei, miszerint a magyar érdekképviseletnek helyi és központi szinten – vagyis a települési és megyei önkormányzatokban, a parlamentben és a kormányban stb. – egyaránt jelen kell lennie a döntéshozatalban, hogy rólunk ne nélkülünk döntsenek.
Nos, a közelmúltban két eset is megkérdőjelezte annak a tézisnek a megalapozottságát, miszerint az RMDSZ jelenléte garanciát jelent arra, hogy nem születhetnek az erdélyi magyarok számára hátrányos döntések. Bár a legtöbben a magyar közösség és az anyanyelvi oktatás elleni támadásként láttatják a marosvásárhelyi katolikus gimnázium létrehozása ügyében indított ügyészségi eljárást, a kép sokkal árnyaltabb.
A fellépés egyértelműen túlzás annak a speciális vádhatóságnak a részéről, amelyet kifejezetten a teljes társadalmat átszövő korrupció felszámolása érdekében hoztak létre, az iskolaalapítás esetében pedig szó sincs megvesztegetésről. Viszont utólag maguk az érintettek, köztük RMDSZ-es tanácsosok és az alakulat oktatási államtitkára is elismeri, hogy formailag és jogilag nincs rendben a marosvásárhelyi önkormányzatnak a felekezeti iskola létrehozásáról szóló határozata. Arról nem beszélve, hogy noha a tanügyminisztérium RMDSZ-es államtitkára állítja: teljesen törvényesen jött létre a katolikus gimnázium, maga a tárca nem foglalt állást az ügyben.
A másik botrányos eset a kolozsvári Apáczai-gimnáziumé, ahol a napokban – a tanév kellős közepén – derült ki, hogy számtalan illetékes ígérete ellenére nem működhet tovább a magyar nyelvű képzőművészeti osztály. Közös elem a két történetben, hogy az önkormányzatokban, a megyei tanfelügyelőségeken és az oktatási tárcánál egyaránt döntéshozatali pozícióban lévő magyar (szak)politikusok bábáskodtak az iskola-, illetve osztályalapításnál. Biztosan elég, ha asszisztálunk a döntéshozatalnál, vagy elférne, hogy kompetensen, a törvény betűje fölött őrködve irányítsuk a folyamatot? Vajon egészen biztos, hogy mindenütt a románok és a DNA köpött a levesünkbe?
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
szóljon hozzá!