2009. június 11., 12:022009. június 11., 12:02
És ugyan ki ne érdemelné ki jobban a megvetéssel vegyes kritikákat a nemrég politikai érdekházasságra lépett C. V. Tudornál és Gigi Becalinál? Hiszen ennek a két politikai ripacsnak egy többségében jóérzésű, általános műveltséggel rendelkező társadalomban mindössze a kabaréműsorokban lenne keresnivalója, és nem feltétlenül szélsőséges nézeteik, hanem alpári stílusuk, verbális és fizikai agresszióra, sőt bűncselekményekre buzdító magatartásuk miatt.
Normális körülmények közepette, még az ellenfél számára is tekintélyt parancsoló politikai osztály megléte esetén a Vadimok és Becalik mindörökre elnémulnának a pálya szélén – csak hát a hazai politikai elit közel sem ilyen. Vasárnap este óta a nagykoalíciót alkotó két párt vezetői mással sem foglalkoznak, mint annak bizonygatásával, hogy ők nyerték meg az EP-választást.
Ha szigorúan a pártokra leadott szavazatszám a mérvadó, akkor természetesen a szocdemeknek van igazuk, de – mivel a futballban sem a szépséget, hanem a gólokat értékelik – ha a mandátumszám, akkor minimum holtverseny áll fenn a demokrata-liberálisok táborát erősítő Elena Băsescu révén. Ez azonban teljesen mellékes, és tudják ezt a „szövetséges”alakulatok korifeusai is, számukra azonban az államfőválasztás közeledtével létfontosságú bizonygatni a „mi vagyunk a legerősebbek” tézisét, folyamatos edzésben tartandó választótáborukat.
Amire Romániában sajnos a valós problémák elhallgatása, az (ál)feszültségek fenntartása, az állandó cirkusz a legjobb módszer. Ami mondjuk a néptribunnak és a juhászból lett „véleményformálónak” ugye lételeme, felelősnek hitt, ráadásul kormányon lévő politikusoktól azonban többet várna a polgár.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.