VEZÉRCIKK – A majom, a pingvin, az elefánt, az aranyhal és a fóka egymás mellett álldogál a tornasorban – ez látható a régóta az interneten keringő népszerű karikatúrán, amely az oktatási rendszer egyik visszásságára világít rá.
2017. február 21., 12:142017. február 21., 12:14
A sorban álló állatokkal szemben tanári katedra, mögötte a kopasz nevelő, aki azt az utasítást adja a vizsgázóknak: „a méltányosság kedvéért mindenkinek ugyanazt a próbatételt kell kiállnia: másszatok fel arra a nagy fára”. A gunyoros grafika az oktatás egészét figurázza ki, pontosabban annak egyik hiányosságát, miszerint csak hézagosan veszik figyelembe az iskolában a diákok pszichés, szellemi és fizikai adottságait, korántsem szabják személyre a feladatokat, követelményeket.
Hasonló lehet a helyzet sok testnevelésórán is, amelyet – a többi tárgyhoz hasonlóan – teljesítménykényszer jellemez, a gyerekeknek tehetségüktől, adottságaiktól függetlenül, jegyre kell teljesíteniük: adott centiméternyi távot ugraniuk, adott távolságra dobniuk az ojnalabdát. Igazuk lehet azoknak, akik azt mondják, a jelenlegi diákgeneráció életében amúgy is alig van jelen a mozgás (nemcsak amiatt, mert túlsúlyban vannak az elméleti órák, hanem amiatt is, hogy a legtöbb gyerek ha teheti, szabadidejében fel sem áll okostelefonja vagy laptopja mellől), tehát nem szerencsés ily módon elriasztani a tornaóráktól őket.
Az a gyakorta hallható felvetés is jogos, hogy enyhén szólva is üdvös lenne, ha a tantervben minél több testnevelésóra szerepelne, hiszen a durván számolva heti két alkalom korántsem elég arra, hogy valamelyest egyensúlyt teremtsen a padban görnyedéssel, magolással és unatkozással töltött idő és a mindennapi optimális mozgásmennyiség között. De amiként a diák számára nem bizonyul kedvcsinálónak vagy személyre szabottnak, teljesítménykényszertől mentesnek szinte egyik tantárgy sem, úgy a mozgás örömét sem érezheti át kellőképpen az iskolás generáció.
Természetesen tisztelet az empatikus tanári hozzáállás vagy a mozgásra odafigyelő családi nevelés kivételének, amelynek köszönhetően a gyerekek a lustaságot magával hozó kamaszkor beköszöntével sem hagyják abba a sportolást. Ha viszont az oktatás-nevelés nem összpontosít arra, hogy egyfajta spontánnak tűnő „húzóerővel” serkentse mozgásra vagy tanulásra a gyermeket, ha nem tesz különbséget az elefánt és az aranyhal adottságai között, akkor a majom kivételével meg sem próbálnak felmászni arra a bizonyos fára. Hanem ott ácsorognak továbbra is tanácstalanul, eltunyultan a tanári katedra előtt, azon töprengve, merre induljanak.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
szóljon hozzá!