VEZÉRCIKK – A majom, a pingvin, az elefánt, az aranyhal és a fóka egymás mellett álldogál a tornasorban – ez látható a régóta az interneten keringő népszerű karikatúrán, amely az oktatási rendszer egyik visszásságára világít rá.
2017. február 21., 12:142017. február 21., 12:14
A sorban álló állatokkal szemben tanári katedra, mögötte a kopasz nevelő, aki azt az utasítást adja a vizsgázóknak: „a méltányosság kedvéért mindenkinek ugyanazt a próbatételt kell kiállnia: másszatok fel arra a nagy fára”. A gunyoros grafika az oktatás egészét figurázza ki, pontosabban annak egyik hiányosságát, miszerint csak hézagosan veszik figyelembe az iskolában a diákok pszichés, szellemi és fizikai adottságait, korántsem szabják személyre a feladatokat, követelményeket.
Hasonló lehet a helyzet sok testnevelésórán is, amelyet – a többi tárgyhoz hasonlóan – teljesítménykényszer jellemez, a gyerekeknek tehetségüktől, adottságaiktól függetlenül, jegyre kell teljesíteniük: adott centiméternyi távot ugraniuk, adott távolságra dobniuk az ojnalabdát. Igazuk lehet azoknak, akik azt mondják, a jelenlegi diákgeneráció életében amúgy is alig van jelen a mozgás (nemcsak amiatt, mert túlsúlyban vannak az elméleti órák, hanem amiatt is, hogy a legtöbb gyerek ha teheti, szabadidejében fel sem áll okostelefonja vagy laptopja mellől), tehát nem szerencsés ily módon elriasztani a tornaóráktól őket.
Az a gyakorta hallható felvetés is jogos, hogy enyhén szólva is üdvös lenne, ha a tantervben minél több testnevelésóra szerepelne, hiszen a durván számolva heti két alkalom korántsem elég arra, hogy valamelyest egyensúlyt teremtsen a padban görnyedéssel, magolással és unatkozással töltött idő és a mindennapi optimális mozgásmennyiség között. De amiként a diák számára nem bizonyul kedvcsinálónak vagy személyre szabottnak, teljesítménykényszertől mentesnek szinte egyik tantárgy sem, úgy a mozgás örömét sem érezheti át kellőképpen az iskolás generáció.
Természetesen tisztelet az empatikus tanári hozzáállás vagy a mozgásra odafigyelő családi nevelés kivételének, amelynek köszönhetően a gyerekek a lustaságot magával hozó kamaszkor beköszöntével sem hagyják abba a sportolást. Ha viszont az oktatás-nevelés nem összpontosít arra, hogy egyfajta spontánnak tűnő „húzóerővel” serkentse mozgásra vagy tanulásra a gyermeket, ha nem tesz különbséget az elefánt és az aranyhal adottságai között, akkor a majom kivételével meg sem próbálnak felmászni arra a bizonyos fára. Hanem ott ácsorognak továbbra is tanácstalanul, eltunyultan a tanári katedra előtt, azon töprengve, merre induljanak.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!