2009. október 02., 11:292009. október 02., 11:29
Hogy miért volt szükség a koalíció felrúgására, arra mindkét párt részéről megvan a magyarázat. Az, hogy a PDL egyedül maradt, azt jelenti, hogy – amíg egy bizalmatlansági indítvány meg nem buktatja – Băsescu kezébe korlátlan hatalom kerül. Láthattuk: a PSD-s belügyminiszter ellenkezésének dacára is áterőszakolta a kormányon az egykamarás parlamentről szóló népszavazásra vonatkozó rendeletet.
Ezek után elképzelni is nehéz, mi mindent szavaztathat meg egy olyan kabinettel, amelynek minden egyes minisztere az ő hűséges fegyverhordozója. A PSD számára a koalíció vége a szabadságot hozta el: immár teljes mellszélességgel belevethetik magukat a Băsescu-ellenes kampányba, amely eddig nehézkesen haladt, hiszen meglehetősen visszás dolog egy olyan kormányt ócsárolni, amelynek maga a párt is tagja.
Eddig tűrhetően lavíroztak, és sikeresen hintették el a közbeszédben azt, hogy a koalíció felbomlásáért és a válság elfajulásáért Băsescut és a PDL-t terheli a felelősség. Az amúgy már az elejétől világos volt, hogy a nagykoalíció nem lehet hosszú életű, hiszen tűz és víz került egymás mellé benne. A PSD és a PDL összeboronálása elsősorban utóbbi alakulat, illetve Băsescu érdeke volt, hiszen ezzel Churchill szellemes megjegyzését valósították meg: jobb szeretem, ha az ellenfél inkább a sátramban van, és kifelé vizel, mint fordítva.
A PSD viszont a kormányzati szerepvállalással megszerezte ugyan az azzal járó anyagi és egyéb előnyöket, ám elvesztette a legnagyobb ellenfél bírálásának szabadságát. Geoanának most sikerült ezt a szabadságot viszszanyernie, és jó helyzetből fodulhat rá az elnökválasztási kampány célegyenesére. A PDL számára az RMDSZ külső támogatása jelentheti a kiutat – nem ártana azonban megfontolni, hogy érdemes-e ismét mentőövet dobni annak a pártnak, amely a közös kormányzás idején a legvehemensebben söpörte le az asztalról a magyar kisebbségjogi kezdeményezéseket.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok