2009. március 05., 10:572009. március 05., 10:57
A jóváhagyást követően elkezdődő bírósági tárgyalás bizonyára évekig is eltart majd, és természetesen semmi sem garantálja, hogy a végső ítélet elmarasztalja majd a politikust. Egy dolog azonban biztos: Năstase politikai karrierjének legalábbis egy időre befellegzett. A tárgyalás időtartama alatt semmiképp sem exponálhatja magát, hiszen egy korrupcióval vádolt politikus saját pártja számára a legkényelmetlenebb. A számára kedvező jogerős ítélet után esetleg még visszatérhet, és tetszeleghet az igazságtalanul meghurcolt áldozat szerepében – ám a romániai igazságszolgáltatást ismerve erre még jó néhány évig várhat.
A mostani döntés egyik legnagyobb nyertese Traian Băsescu államfő, aki egyik legveszélyesebb riválisától szabadult meg. Öt évvel ezelőtt csupán kevésen múlott, hogy nem Năstase került a Cotroceni-palotába, ezért nem véletlen, hogy épp ő került a korrupcióellenes küzdelem célkeresztjébe. Félreértés ne essék: egyáltalán nem vagyunk meggyőződve Adrian Năstase feddhetetlenségéről – viszont nehéz elhinni, hogy a rendszerváltás óta eltelt időszakban ő lenne az egyetlen magas beosztású politikus, aki tilosba tévedt. Az a hadjárat azonban, amelynek célja az volt, hogy őt tüntesse föl minden korruptak legkorruptabbikának, mégis elérte legfőbb célját: sikerült annyira hiteltelenné tenni, hogy már pártja számára is vállalhatatlanná lett. Ezért hátrált ki mögüle lassan Mircea Geoană pártelnök is, és ezért jelentette be, hogy inkább ő indulna a PSD színeiben az államfői tisztségért. Ami, lássuk be, olyan, mintha a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a Liverpool különböző problémák miatt csak a csikócsapatával tudna kiállni a Real Madrid ellen. A lelkesedés díjazandó – ám a végkifejlet már a kezdő sípszó elhangzása előtt nyilvánvaló. Egyetlen markáns vezetőjétől megfosztva a PSD számára egyetlen lehetőség marad: szépen halni meg az idei elnökválasztáson.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.