Most azonban olyasféle megmérettetésen gondolkodik, amelyen megfogalmazása szerint semmiképpen sem valaki ellen szállna versenybe: szülővárosa, Marosvásárhely polgármesteri tisztségéről van szó.

„Ha egy ilyen dologba belevágnék, akkor mindenféleképpen azért tenném, hogy egy csapatba vonjam a különböző embereket, a különböző érdekeket” – mondta a Vásárhelyi Forgatag egyik pódiumbeszélgetésén a jelenleg Belgiumban edzősködő, 64 éves sportszakember.

A magyar és román körökben egyaránt rendkívül népszerű Bölöni hozzátette, szívesen visszatérne, csak eddig nem látta azt a valós célt, ami hazavezesse Marosvásárhelyre. Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy megtalálta, és már a „taktikát” is felvázolta. Ez nagyjából így foglalható össze: két évünk van arra, hogy olyan magabiztos csapatot építsünk, amely (ahogy futballberkekben mondani szokás) a saját játékát játssza, és nem a riváliséhoz igazodik – inkább majd az ellenfél (mert bizony az is lesz) alkalmazkodjon ahhoz, amit ráerőltetünk, az történjen a pályán, amit mi akarunk.

Bölöni pedig tudja, hogy mit akar. Sokan nem értették, hogy edzői pályafutása során miért nem lett a magyar fociválogatott szövetségi kapitánya, komolyabb felkérése alkalmával pedig miért támasztott Budapesten teljesíthetetlennek tűnő szakmai feltételeket. Megkockáztatható: azért, mert pontosan azokban az ügyekben kell a leginkább gyakorlatiasnak, alaposnak, körültekintőnek, előrelátónak, szigorúnak lenni, amelyek a szívünkhöz közel állnak.

Bölöni tudta, hogy az anyaországi futballba áramló pénz nem elég: a magyar válogatott felrázásához – az iskolai neveléstől az utánpótlás- és edzőképzéstől egészen a legnevesebb profi klubcsapatok működéséig – átfogó mentalitásváltásra, szervezésbeli, menedzseri megújulásra, újfajta jövőépítésre van szükség. Egyszóval a megfelelő körülmények biztosítása nélkül – ahogy a szakember a Forgatagon fogalmazott –  minden csak lánglobogtatás.

Úgy tűnik azonban, hogy ennél most jóval többről van szó Marosvásárhelyen. Bölöni László nemigen szokott a levegőbe beszélni: amikor a hétfői pódiumbeszélgetésen azt mondta, képes lenne az emberek összefogására és az újításra, jól tudta, hogy a háttérben már olyan folyamatok zajlanak, amelyek megteremthetik az összefogás és az újítás feltételeit. Megerősítették mindezt az immár egyre több színtéren közösen fellépő három erdélyi magyar párt lapunk által megszólaltatott vezetői, akik leplezetlen örömmel fogadták a neves futballszakember gondolatait a hazatérésről, az esetleges közéleti szerepvállalásról. Sőt a megerősítés fordítva is áll: a nemzetközi szinten is köztiszteletnek örvendő Bölöni – egyelőre feltételes módban közölt – bejelentése egyfajta megelőlegezett, politikai összefogást feltételez, kvázi garantáló jótállási nyilatkozatnak is tekinthető.

Örömteli, hogy a dolgok jelenlegi állását nem a 2020-as önkormányzati választások előtt két hónappal, hanem már két évvel azt megelőzően rögzíteni lehet. Bölöni László kijelentette, ahhoz, hogy meggyőzze az embereket, Marosvásárhelyen kellene lennie, az emberek szemébe kellene néznie, és el kellene mondania nekik, hogy pontosan mit is akar. A Royal Antwerp FC vezetőedzőjének jövő nyáron jár le a szerződése, azaz legkésőbb egy év múlva „szabadon hazaigazolható”.

A magyar politikai és civil elitnek most az a feladata, hogy egy év alatt olyan csapatot állítson össze, amelyet Bölöni László szívesen, legjobb tudásával irányíthatna. Nem kell világverőnek lennie, hiszen tudjuk, hogy az erdélyi magyar közélet régóta híján van a maga „Cristiano Ronaldóinak”. Elég, ha minden posztra bőven jut tehetséges, lendületes, motivált, jó teherbírású játékosokból, akiktől nem idegen a csapatszellem. És akkor kezdődhet a bajnoki idény, végül pedig jöhet a döntő.