Bolojan és a koalíció: ki bírja tovább?

Arra túlságosan fel sem kaptuk a fejünket, hogy az ellenzék szélsőségesen nacionalista vezére, George Simion „a román nép elleni tömeggyilkosságnak” nevezte a Bolojan nevével fémjelzett, a társadalom megannyi szegmensét érintő megszorításokat. Ez a romániai közhangulat, valamint a politizálás stílusa ismeretében belefér. Az viszont annál kevésbé, ahogyan Sorin Grindeanu, a koalícióban – és egyúttal a parlamentben – legnagyobb erővel rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője kiosztotta politikai partnerét, koalíciós társelnökét, vagyis a kormányfőt.

Grindeanu egyszerűen úgy tett, mintha alakulata ellenzékben volna, és gyakorlatilag elhatárolódott a koalíciós kormány megannyi intézkedésétől, elsősorban természetesen a rendkívüli felháborodás övezte átszervezésektől, létszámleépítésektől. Ráadásul a PSD elnökének szavaiból nem arra lehetett következteni, hogy egy bizonyos vörös vonal átlépése esetén a baloldali alakulat faképnél hagyja a koalíciót, hanem sokkal inkább arra, hogy a liberális kormányfő megbuktatására játszik.

A PSD a Ion Iliescu megítélése kapcsán kirobbant vita közepette egyszer már mímelte, hogy komolyan fontolgatja az ellenzékbe vonulás lehetőségét. Hamar kiderült azonban, hogy ez csak blöff a vezetői válság és meredek népszerűségvesztés sújtotta párt részéről, hiszen polgármestereinek, önkormányzati képviselőinek többsége hallani sem akar arról, hogy kilépjenek a kormányból, ez esetben ugyanis még azoktól a fejlesztési, beruházási támogatásoktól is elesnének, amelyek ezekben az ínséges időkben csurrannak-cseppennek a településekre. (Köztudott, hogy számos PSD-s polgármester azzal fenyegetőzik, átáll az AUR soraiba, ha az alakulat nem akadályozza meg a településfejlesztést szolgáló források elzárását, továbbá a kormányfő tervét, miszerint 2026-tól akár 70 százalékkal emeljék a természetes személyek ingatlanadóját).

Ellenzéki pozícióban odacsapódna a szélsőjobb AUR mellé, amelynek támogatottsága annak ellenére felívelőben van, hogy vezetője alulmaradt a májusi államfőválasztás döntő fordulójában Nicușor Dannal szemben. Egy ilyen helyzetben a PSD nem lenne hiteles ellenzéki alakulat, hiszen hatalmas felelőssége van abban, hogy az előző kormányok túlköltekezése vezetett a 9 százalékot meghaladó deficithez és az ország recesszió közeli állapotához. Számára sokkal kifizetődőbb, ha partnerei sakkban tartásával, zsarolásával próbál kicsikarni az érdekeinek megfelelő kormányzati döntéseket, mégpedig arra az el nem hanyagolható tényre hivatkozva, hogy nélküle kisebbségbe szorulna a Bolojan-kabinet, amely bármikor megbukna a parlamentben, ha a baloldali párt úgy kívánná.

Ennek ismeretében kell értelmezni Grindeanu Bolojannak szánt fenyegetőzéseit. No és persze azt, hogy a PSD újabban ott igyekszik keresztbe tenni (ha úgy tetszik: szabotálni) a kormány döntéseit, ahol csak tudja, újabban például olyan módosító javaslatot terjesztettek az első deficitcsökkentő csomaghoz, amelynek értelmében mentesülnének az egészségbiztosítási járulékkötelezettség alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyák, a volt politikai foglyok, a háborús veteránok és a szerzetesrendek tagjai.

És hogy miért következhet be mindez? Először is azért, mert Románia nincs hozzászokva a markáns szerkezeti átalakításokhoz, az országban a rendszerváltás óta nem történtek megfelelő – az EU és a lakosság által egyaránt elvárt – strukturális reformok. Ezekre soha nem volt akarat a politikai elit részéről. Másrészt a miniszterelnök által meghirdetett, részben pedig megvalósított intézkedések zöme még nem nevezhető mélyreható reformnak, hanem az elszállt költségvetési hiány leszorítása megkövetelte megszorításnak, lefaragásnak, létszámcsökkentésnek. A bírák és ügyészek speciális nyugdíjazási rendszerének, illetményének megreformálási kísérlete egyértelműen üdvözlendő és előremutató lépés, ám ez kevés, valamennyi „kedvezményezett” társadalmi csoportra ki kell terjeszteni. (Más kérdés, hogy attól tartunk, ez a próbálkozás sem fogja kiállni az alkotmányossági próbát, és elhal a taláros testületnél).

Ugyanígy égetően szükség lenne az ország közigazgatási átszervezésére, ráadásul nem is csak takarékossági szempontokból, hanem például az uniós források hatékonyabb lehívása érdekében, de itt is hatalmas – külső és belső – ellenállásba ütközik a kormány. Mindeközben azt látni, hogy a spórolási törekvések közepette az egyik legelső „kísérleti” ágazat éppen az oktatás, holott többször is elhangzott, hogy a tanügynek és az egészségügynek nem szabad elszenvednie a deficitcsökkentő intézkedések következményeit. Nem véletlen, hogy éppen a tanügyben uralkodik jelenleg a legforróbb sztrájkhangulat.

Persze a tüntetések, tiltakozások, munkabeszüntetések kevésbé fogják befolyásolni a politikai berkekben is „buldognak, buldózernek” nevezett, Nagyvárad polgármestereként és bihari tanácselnökként is hajthatatlanságáról elhíresült Bolojant. A miniszterelnök fő problémája azonban, hogy az átszervezésre ítéltetett ágazatok szereplőin – például pedagógusokon, közalkalmazottakon – túlmenően a politikai partnereit sem sikerült maradéktalanul meggyőznie a kormányzati intézkedések szükségességéről. Mindenekelőtt arról, hogy ezek a reformokat, nem pedig csak a költségvetési hiány lefaragását szolgálják. Ugyanakkor Bolojan miniszterelnöki pályafutása nagyban függ attól is, hogy politikai partnerei – többek között a PSD, de elsősorban Nicușor Dan államfő – meddig hajlandóak kitartani mellette a fokozódó társadalmi feszültségek közepette. Tekintettel arra, hogy a nyári adó- és áfaemeléseknek, drágulásoknak igazából most érzi a hatását a lakosság, hogy a közszférában és az állami vállalatoknál csak ezután indul el a tervezett elbocsátási hullám, az egyre nagyobb elégedetlenség közepette túl hosszú élet nehezen jósolható a jelenlegi kormányfőnek a Victoria-palotában.