2009. április 30., 12:572009. április 30., 12:57
Akár még azt is, hogy időnként, meditatív céllal kecskeszőrből készült, mellig érő szakállat ragasztok, és Oszama néven az afgán hegyekben bujdosom néhány hétig, unaloműzés gyanánt meg terrorakciókat tervelek ki. Az pedig a minimum, hogy Sánchez őrmester szakszerű beavatkozása nyomán az egészet úgy megbánom, mint ide Santa Cruz. Persze az is igaz, hogy a magyar „szabadságharcos” sejtnek nem sok keresnivalója volt Bolíviában. Az azonban mégis elgondolkodtató, ahogy egyes baloldali körök lereagálták az ügyet. Hegyi Gyula szocialista EP-képviselő például fontosnak tartotta leszögezni, hogy a baloldali ifjúság az újszocialista, a gazdagok vagyonát államosító Morales elnökkel szolidáris, mert hogy ő áll a jó oldalon. Ami amúgy szépen hangzik, hiszen milyen trendi meg politikailag korrekt már, hogy itt van ez az indián államfő, akinek olyan szimpatikusan winnetous feje van, és csonttá szívatja a gazdagokat. De a helyzet az, hogy ha hozzám beállítana valaki, és közölné, hogy mostantól az én cégem az állam tulajdona, megtörténhet, hogy képen vágnám egy másfél kilós franciakulcscsal. A lopás ugyanis akkor is lopás, ha azt a nép nevében követik el, még akkor is, ha ezt a kommunista éthoszon szocializálódott elme még ma is képtelen felfogni. Persze értem én, hogy ha valahol baloldali diktatúrát szimatolnak, a ’89 előtti rendszer haszonélvezőinek máris tágulni kezdenek az orrlyukai, mint a puskapor szagát megérző kivénhedt csataménnek. (Azt ugyanis, ha valaki minden döntésével az indiánoknak akar kedvezni a fehér kisebbséggel szemben, nehezen lehet demokráciának nevezni. Ezt az sem legitimálja, ha korábban a jobboldali rendszerek meg az indiánokat ekézték). Hiszen ilyenkor felsejlenek a régi szép napok, amikor a Párt volt a korlátlan úr, és langy márciusi reggeleken az ellenzéki tüntetők hátán csattanó gumibotok hangját sodorta a kósza tavaszi szél. Ha már ennyire szimpatikus nekik az ottani rendszer, talán az lenne a legszebb, ha az elvtársak fölkerekednének, hogy ki is próbálják, milyen csodás is ott az élet. De az igazság az, hogy ezt azért szegény bolíviaiak már tényleg nem érdemelnék meg.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok