2009. január 28., 00:292009. január 28., 00:29
A Demokrata-Liberális Párt vezére a tanárok 50 százalékos béremelése mellett érvelt az idézett szavakkal, amikor Călin Popescu-Tăriceanu vitatható módszerekkel halasztotta a választások utánra a béremelési törvény életbeléptetését. Boc azt is hozzátette, csak politikai akarat kérdése, hogy a tanárok már a következő hónaptól megemelt fizetést vigyenek haza. Három hónap sem telt el azóta, és immár a Boc-kabinet tanúsíthatná, hogy miként kell alkalmazni a törvényeket, a béremelést megszavazó pártoknak kellene demonstrálniuk, hogy van politikai akarat, mi több, az oktatási tárcát éppen az az Ecaterina Andronescu vezeti, aki annak idején kezdeményezte a béremelést a parlamentben. Egy normális világban a tanárok már azon gondolkozhatnának, mire költsék a többletet. Ehelyett, akik ellenzékben tűzzel-vassal küzdöttek a béremelésért, hatalomra kerülvén arra készülnek, hogy fél évre befagyasszák a közalkalmazottak béreit, és csak az év utolsó hónapjaiban csurrantsanak-cseppentsenek valamit; azt is csak feltételes módban és három részletben. Ritka az a pillanat, amikor ennyire tisztán rajzolódik ki a politikusok cinizmusa. Bocék még azt is fölöslegesnek tartják, hogy valami hihető magyarázatot találjanak ki a 180 fokos fordulatukra. A szégyenérzetnek a legparányibb jelét sem mutatják, pedig százezrek vágyait használták fel eszközként a politikai ellenfél ellehetetlenítésére, a bizalommal durván visszaélve szerezték meg a hatalmat biztosító szavazatokat. Most egy ország népének mutatnak fityiszt. Persze, tudjuk, hogy a gazdasági világválság elérte Romániát, és ilyenkor a nadrágszíj-megszorítás szolgálja a hosszú távú érdekeket. De így volt ez novemberben is, amikor az idézett mondat elhangzott. Annyi biztos, a balekségéről, az életképtelenségéről tesz bizonyságot a nép, ha hagyja maga fölött uralkodni, és nem sodorja el a gátlástalan, cinikus kalandorokat.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.