Benes-dekrétumok: bebetonozott jogfosztás a jogállamiságra olyannyira finnyás EU-ban

Olyannyira, hogy azok alapján a mai napig is megfosztható valaki a jogos tulajdonától, ha magyar.

Sőt annyira ragaszkodik hozzájuk, hogy most külön, a szólás- és véleményszabadságot is súlyosan sértő törvénnyel is megpróbálja körülbástyázni az emberi jogokat egyértelműen sértő dekrétumokat.

Hiszen azok egyrészt elősegítették az etnikailag homogén „csehszlovák” állam létrehozását, a magyar és német kultúra és jelenlét felszámolását, másrészt a szlovák illetékesek attól tartanak, hogy ha a dekrétumokat megkérdőjelezik, az azok alapján jogtalanul kisemmizett, kitelepített vagy meggyilkolt magyarok és németek utódai visszakérhetik jogos tulajdonukat, vagy kárpótlást követelhetnek, ami

(Arról nem is beszélve, hogy belpolitikai célokat is szolgál, hiszen a kormánypártok ezzel a szlovák „érdekek” megingathatatlan védelmezőjeként tetszeleghetnek).

Ez hasonló ahhoz a frusztrációhoz, amelyet egyes román illetékesek éreznek, amikor már meghódítottnak vélt erődöket kell feladniuk a restitúciós hatóság döntései nyomán, amelyek alapján a kommunizmus idején a román állam által ellopott ingatlanokat kell visszaszolgáltatni magyar magánszemélyeknek vagy intézményeknek.

Ezért is akkora az igyekezet egyes hatóságok képviselői részéről, hogy már visszaadott ingatlanokat a román „nemzeti érdeket” a jog fölé helyező bíróságok bevetésével államosítsanak újra.

A vezető szlovák politikai körök ragaszkodása a Benes-dekrétumokhoz mindemellett azt is jelzi, hogy azok hiába fejtették ki áldatlan hatásukat,

Természetesen semmi sem áll messzebb a valóságtól, a valós, a nemzeti önazonosság megélését is magában foglaló állampolgári jogegyenlőség éppen hogy erősítené az államot, hiszen csökkentené az etnikai alapú feszültségeket, de a jelek szerint a többségi frusztráció, illetve az etnikailag homogén ország vágyálma a még mindig be nem fejezett, a magyarok ellenségként való meghatározására alapozott nemzetépítéssel egyetemben felülírják a normalitást.

A pozsonyi illetékesek persze joggal érzik úgy, hogy büntetlenül fenntarthatják, sőt erősíthetik a jogfosztást, hiszen

Ilyen környezetben a magyar fellépés hatékonysága is csorbul.

Pláne úgy, hogy mindeközben a korábban az egyik legfőbb ellenségnek tekintett Robert Fico miniszterelnök paradox módon szövetségessé vált az EU alapját képező elveket következetesen felülíró, hatalmát a jurisztokrácia segítségével, a rejtett jogalkotás révén a tagállamok rovására kiterjeszteni próbáló uniós elit megfékezését célzó erőfeszítésekben.

Ilyen körülmények között a jelek szerint a nyílt konfliktus helyett a diplomatikus megközelítést részesítik előnyben – ahogy az pénteken is tapasztalható volt, amikor a magyar kormány illetékesei az Ukrajna háborús támogatásának témájában megrendezett, közös magyar–szlovák–cseh fellépést hozó uniós csúcs lezárultát kivárva ugyan, de határozottan bírálták a magyarok jogfosztását bebetonozó szlovák törvényt.

Ilyen helyzetben megtörténhet, hogy

– lásd az állampolgársági törvény ügyét, amely elsikkadni látszik, legalábbis a nyilvánosságot az utóbbi időben nemigen borzolták az állampolgárságuktól a magyar állampolgárság felvétele miatt megfosztott felvidéki magyarok ügyei.

Az ugyanakkor egyértelmű, hogy stratégiai szövetség ide, érdekközösség oda, az őshonos magyarok jogait semmibe vevő, egyértelműen a diszkrimináció jogi aládúcolását szolgáló törvényeknek nincs helyük az Európai Unióban, és ha higgadtan és a jog eszközeit használva is, de

Hiszen nem is a szobában rejtőző elefántként, hanem legalább mamutként, ha nem egyenesen Brontosaurusként akadályozzák a közös érdekek védelméhez elengedhetetlen valós és érdemi megbékélést a szlovákok és a magyarok között.