JEGYZET – Mint már annyiszor, József Attila egyetlen sora jobban eligazít, amikor nem olyan biztos a motor beindítása, mint jelzőfények garmadája: az egyre inkább elhatalmasodó evésközpontúság ledorongolásához például az Ars poeticában írottak mutattak irányt.
2016. július 05., 19:282016. július 05., 19:28
„Ehess, ihass, ölelhess, alhass! / A mindenséggel mérd magad!” Nincs értelme magyarázni, hogy a napról napra tengődést miért is méri a mindenséggel: életkörülményei köztudottak. Nagyságát épp az (is) adja, hogy a legkevesebbet is képes legtöbbként megélni. Ami viszont engem az utóbbi időben egyre jobban zavar, az épp ennek a József Attila-i magatartásnak az ellentéte: olyan hangsúlyozott bendőközpontúság, hogy lassan már semmit nem lehet nagy eszem-iszom nélkül elképzelni.
A különböző ortodox szentek ereklyéihez történő zarándoklatoknak nem a csontok simogatása-csókolgatása a lényege, hanem a kolostorok udvarában, illetve a kegyhelyhez vezető út mentén ingyen kiosztogatott paszulyfőzelék kolbásszal vagy esetleg töltött káposzta. És tipródik a jónép, egymás hegyén-hátán törekednek a fazék közelébe, holott ilyen esetekben soha senki nem marad ki az ingyenkajából. De ugyanez a magatartás a világi ünnepekkor is, a falu- és városnapokon, majálisok, juniálisok alkalmával: ha bárkit az illető rendezvényről kérdezel, az első benyomás a bendőt megtöltő fogások felhozataláról szól.
Számomra mégis a legfurcsább a frászbukot elöntő különböző fogások virtuális feltálalása. Nem mondom, hogy elvétve nem akad egy-egy különlegesség is a kínálatban, de a legtöbb a közismert, banális étek. Fölösleges tehát a habos kávét, sült kolbászt, rántott szeletet posztolni, hisz ezek ma már igazán mindenki számára elérhető közelségűek. Ezért nem értem a nyámmogás hangutánzásának kommentbeli megjelenítését vagy az alpári jópofizást: mi is megyünk, nekünk is hagyjatok.
Legyen: udvariasságból írnak egyesek ilyen bejegyzéseket, de ez a bendőközpontúság nekem mégis nagyon ijesztő. És nem a magam nemzedéke, hanem a most felnövekvők szempontjából, mert ha egyebet sem hallanak csak azt, mikor mit eszünk, mit ennénk stb., akkor szentül meg lesznek győződve: csakis azért élünk, hogy ehessünk. Pedig épp fordítva van! Feledjük hát a földkerekség-nagyságú bendőt, és lássuk be: eszünk, hogy éljünk!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!