2009. május 04., 10:222009. május 04., 10:22
Vagyis minél nagyobb rössel állította egy politikus, hogy alakulata ilyen vagy olyan arányban emeli majd a béreket, a pedagógusok mérget vehettek rá, hogy jobb esetben is csak a fele bizonyul igaznak. Mindamellett azonban, hogy egy tanári fizetésből Romániában már régóta nem lehet tisztességesen megélni, a Boc-kormányt alkotó két nagykoalíciós párt megvalósította azt is, amire mindeddig egyetlen politikai hatalom sem alacsonyodott: sikerült közutálatnak kitennie a pedagógustársadalmat.
A tavaly decemberi parlamenti választásokat megelőzően a szociáldemokrata–demokrata-liberális-tandem vitte át a törvényhozáson a tanárok ötvenszázalékos béremelését célzó törvényt, és kampányérdekeire tekintettel elhallgatta, amit már akkor tudott: az egyre akutabbá váló gazdasági válság miatt képtelenség lesz gyakorlatba ültetni az intézkedést. Elérte azonban, hogy a közszféra többi dolgozója irigykedéssel vegyes ellenségeskedéssel tekintsen a jogos jussát követelő, a bérek befagyasztása ellen tiltakozó tanügyi alkalmazottakra.
Mindezek után Emil Boc és Mircea Geoană részéről az volna a tisztességes, ha bocsánatot kérne azért, hogy megvezette és a béremelés megvalósíthatatlanságára figyelmeztető Tăriceanu-kormány ellen uszította a tanárságot. Ehelyett azonban a kormányfő tovább szítja a koalíciós társaival közösen kiváltott társadalmi feszültséget azáltal, hogy a diákok és a szülők érdekeire – nyomásgyakorlására – apellálva próbálja eltántorítani a szakszervezeteket a tanév bojkottjától. Viszont a pedagógusoknál a jelek szerint betelt a pohár, és nyilvánvalóvá vált számukra: ha most nem lesznek következetesek, és érdekeik kiharcolása terén nem mennek el a végsőkig, akkor a politikusok holnap is megvezetik őket. És megérdemelnék.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.