Bárcsak Erdélyre is szemet vetne Trump!

A minisztérium bejelentése szerint Dánia erősebben kíván fellépni a grönlandiakkal szembeni hátrányos megkülönböztetés, illetve rasszizmus ellen. A tárca szerint komoly problémáról van szó, amelyet 12 kezdeményezéssel és 2028-ig terjedően 35 millió korona (1 dán korona 0,66 lej) többletforrással kívánnak kezelni.

A kezdeményezések közé tartozik egyebek között az, hogy

erősítsék a tolmácsolás lehetőségét számukra Dániában, illetve a segélylehetőségekről grönlandi nyelvű tájékoztatót kapjanak, valamint felmérést végeznének arról, hogy a grönlandiaknak milyen tapasztalataik vannak a rasszizmussal. A minisztérium a vonatkozó közleményét grönlandi nyelven is közzé tette.

Mindez egyáltalán nem hangzik rosszul – pedig Grönland lakói eddig sem feltétlenül szenvedtek a dán elnyomástól, hiszen a sziget már eleve széles körű autonómiával rendelkezik. Ennek ellenére létezik egy függetlenségi mozgalom, bár kérdéses, mennyire lenne életképes egy olyan állam, amely a világ legnagyobb szigetén működik, ám amelynek lakossága egy közepesnél kisebb kárpát-medencei városéval egyenlő.

Ez nem az irántuk táplált parttalan rokonszenv eredménye, hanem a Trump bejelentése miatti külső nyomás következménye. Grönland óriási mennyiségű természeti kinccsel rendelkezik, amelynek kitermelése mesés gazdagságot jelent.

Ebből pedig a grönlandiak profitálhatnak, hiszen úgy működhetnek kvázi államként – immár saját útlevéllel is –, hogy közben kiélvezik a dán gazdaság és szociális rendszer nyújtotta előnyöket, miközben nyelvüket és kultúrájukat az eddigieknél nagyobb mértékben tiszteletben tartják – legalábbis a szépen hangzó ígéretek szerint. Ilyenkor villan be az egyszeri kárpát-medencei hírfogyasztó és elemző fejében, hogy bárcsak Erdélyre is ugyanúgy szemet vetne Trump, mint Grönlandra!

Mert akkor hétszentség, hogy

Persze mindez csupán gondolatkísérlet, mivel Erdély területére nincs amiért igényt tartania az Egyesült Államoknak, hiszen túl messze van, és bár természeti kincsekkel rendelkezik, Amerika közvetlen stratégiai biztonságára a fekvése miatt nincs hatással. De a grönlandi példa is jól mutatja: ha egy adott ország ódzkodik attól, hogy valamely régiójának őshonos lakossága számára biztosítsa az autonómia valamely formáját, akkor valamely, a térségben befolyással rendelkező nagyhatalom nyomására előbb-utóbb rákényszerülhet.

Az erdélyi, partiumi és bánsági magyar közösség helyzetét ugyanakkor eddig éppen az a fent említett körülmény tette nehézzé, hogy térségünk Washington számára nem bír olyan stratégiai jelentőséggel, mint Grönland.

A Románia nevű entitást ugyanis a krími háborút követően azért tákolták össze az aktuális nagyhatalmak, hogy legyen egy pufferzóna Európa nyugati és középső része, illetve Oroszország között, majd az első világháború után ezért növelték még nagyobbra a területét a szomszédai rovására. Ezen geopolitikai-stratégiai szerepe pedig ma is megvan, a nyugati irányba való ismételt orosz terjeszkedést célzó ukrajnai háború pedig még jobban felértékelte ezt a szerepet.

– ezért a bukaresti politika legfőbb imperatívusza az, hogy a térség országai közül nekik kell a legjobb viszonyban lenniük a régióban domináns nagyhatalommal, hogy az szavatolja a területi integritását.

Ennek folyományaként a gyakorlat mindeddig az volt, hogy a nyilatkozatok szintjén az elnyomott kisebbségek mellett teljes mellszélességgel kiálló Egyesült Államok néhány, semmilyen következménnyel nem járó külügyi jelentésen túlmenően nemigen szólalt fel az erdélyi magyarság jogainak román állami intézmények általi csorbítása ellen. Hiszen Románia mindent – értsd: a területét és a bukaresti politikai irányvonal meghatározásának a jogát – is a rendelkezésére bocsátotta, hogy érvényesíthesse érdekeit a térségben.

Ezért is gyanítjuk, hogy

Attól tartanak ugyanis, hogy a magyar kormányfő olyan befolyással rendelkezik a régi-új amerikai elnök fölött, amely nyomán a magyar érdekek hatékonyabban érvényesülnek majd a térségben, mint a románok, ez pedig Bukarest számára nemzeti katasztrófával érne fel.

Ha attól nem is kell tartaniuk, hogy Washington teljesen magára hagyja Romániát, mivel az Oroszország stratégiai visszaszorításában játszott szerepe még akkor is jelentős marad, ha Trump amúgy inkább a Kínával folytatott rivalizálásra koncentrálna Oroszország helyett, tény, hogy

És itt lehetne némi keresni valónk az erdélyi magyar közösség jogainak témájával is. (Már csak azért is Washingtonnál kell ezügyben kopogtatnunk, mert a jóval közelebb levő Európai Unió illetékesei kapcsán már megtapasztalhattuk, hogy hamarabb szavaznának meg egy, az okcitán fecsegőposzáták jogainak védelmét szavatoló jogszabályt, mint az őshonos európai nemzeti közösségekét. Annak ellenére, hogy előbbiek nem is léteznek – vagy éppen azért).

A jelenlegi magyar kormány illetékesei, illetve rajtuk keresztül az erdélyi magyar politikum képviselői a jobb viszony folytán, illetve az elnökválasztási mizéria és a szélsőjobb előretörése miatti romániai instabilitást kihasználva talán nagyobb esélyt kaphatnának azon érvek kifejtésére, hogy a térség Amerika számára is fontos stabilitásának egyik nagyon lényeges tényezője lenne, ha Románia nem belső ellenségként kezelné az őshonos magyar közösséget, és nem törne folyamatosan az oktatási és anyanyelv-használati jogai ellen, hanem ehelyett szavatolná az önrendelkezés különböző formáit számára.

Legalább a második ponton az után, hogy sajátos ambícióiktól vezéreltetve éppen azon ügyködnek, hogy ismét kormányzati szerepkörbe kerülve ők is magukra rántsák azt a fekáliás hordót, amelyet az előző kormány két pártja nagy műgonddal helyezett el önmaga feje fölött). Persze nem vagyunk naivak, tisztában vagyunk azzal, hogy a jelenlegi geopolitikai átrendeződések közepette a magyaroknak nem sok beleszólásuk van a dolgok alakulásába. Ám ha mégis megnyílni látszik egy ablak, ki kell használni a helyzetet.

A fene gondolta volna, hogy „melegvérű” alföldi, tiszántúli emberként egyszer még azt mondom: de szeretnék grönlandi lenni!

Persze csak a szülőföldemen.