2009. április 16., 12:222009. április 16., 12:22
A FC Argeş tulajdonosa és a labdarúgó-szövetség játékvezetői bizottságának elnöke főszereplésével zajló korrupciós ügy tulajdonképpen csak ama kívülálló számára okoz meglepetést, akinek eddig elkerülte a figyelmét, hogy a román futballban szinte minden az illetéktelen haszonszerzés körül forog. A hazai futballpályán a csalás, az ellenfél pocskondiázása, a bíró lefizetése mindennapos, és az számít rendkívüli eseménynek, amikor a klubvezető vagy a tréner gratulál a győztes csapatnak, vagy ha a szimuláló csatár bevallja tettét, és lebeszéli a büntetőrúgás megítéléséről a sípmestert. Nálunk a fair play és a tisztességes küzdelem szellemét rendre maga alá gyűri a minden áron és eszközzel történő győzelem erőszakos akarása. Ezt a tulajdonságot azok a – többnyire a kilencvenes évek elején meggazdagodott – klubtulajdonosok honosították meg a román futballvilágban, akik tisztességtelen körülmények között alapozták meg vagyonukat. Nincs abban semmi baj, ha a bukaresti Steaua mindenesének műveletlen juhpásztorként sikerült szert tennie eurómilliárdokra, a szomorú az, hogy mindezt a mai napig ki nem vizsgált ingatlanpanamákkal, alvilági módszerekkel szerezte, műveletlensége dacára pedig még véleményformáló is. Miközben a másik, ugyancsak rács mögé került „bíróvásárló” piteşti-i futballmágnás a helyi Dacia-gyárból feketén, csúszópénzért beszerzett alkatrészek illegális forgalmazásán szedte meg magát. Ezeknek a vállalkozóknak a futball nem több, mint illegális pénzszerzési lehetőség, pénzmosoda, amelyet két évtizeden keresztül zavartalanul űzhettek, kiélve egyúttal a verbális agresszió iránti csillapíthatatlan szomjukat. Eközben viszont sikerült a maguk erkölcsi színvonalára süllyeszteniük a hazai labdarúgás színvonalát: a stadionok egyre néptelenebbek, egy kissrác számára a futballista nem példakép, a játék pedig csereáru. Öröm- helyett bánatfoci.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok