2009. szeptember 18., 11:572009. szeptember 18., 11:57
Hiába érvel ugyanis azzal, hogy a döntéssel csupán a politikai alapú kinevezéseknek akarta elejét venni: arra semmilyen garancia nincs, hogy a minisztérium nem politikai alapon nevezné ki az elöljárókat, ezzel pedig óriási támadófelületet biztosított a szociáldemokraták politikai ellenfeleinek az elnökválasztási kampány kezdetén. Akik – a koalíciós partner demokrata-liberálisoktól a szakszervezetekig – nem is haboztak kihasználni a tálcán felkínált ürügyet, hogy Andronescu menesztését követeljék.
Emil Boc miniszterelnök számára ennél kedvezőbb időpont nem is lehetne arra, hogy megváljon a már eddig is sokat bírált minisztertől, ezzel a PSD-be is rúgva egyet, ha nem heverne ott a parlamenti titkárságok asztalán a liberálisok és az RMDSZ közös bizalmatlansági indítványa, amelynek amúgy nem sok esélye lenne arra, hogy átmenjen a törvényhozáson. Ám a PSD most annak ellenére is revolverezheti a koalíciós partnert azzal, hogy Andronescu menesztése esetén esetleg mégis megszavazza, hogy Mircea Geoană PSD-elnök korábban úgy nyilatkozott, pártjának kormánytényezőként nem érdeke, hogy megbuktassa saját kabinetjét. (Más kérdés, hogy a miniszter eddigi ballépései miatt talán tényleg jobb lenne a PSD-nek is, ha végre lecserélnék).
A legfőbb kérdés most az, mennyire tekinthető színjátéknak a nagykoalíciót alkotó két párt egyre látványosabb csatározása. Nem zárható ki, hogy – bár amúgy tényleg nem szívlelik egymást – a közös érdek miatt a színfalak mögött megállapodtak: a kampány időszakában kígyót-békát egymásra kiabálnak, ám a választást követően minden marad a régiben. Már persze, ha Băsescu elnök marad. Az amúgy nehezen hihető, hogy az államfő nem indul újabb mandátumért: nem véletlenül mondott maratoni hosszúságú kampánybeszédet a parlamentben. És hát nem is úgy ismerjük, mint aki most csak úgy hajlandó lenne kiszállni a buliból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok