2009. február 23., 09:522009. február 23., 09:52
A babakozmetikumok gyártói és a pelenkagyártó cégek kis ajándékcsomagokkal várják ugyanis az újszülöttet. Mindegyik arra hajt, hogy a pici és az anyuka az általa gyártott termékeket szokja meg, és később az áruházban is ezt emelje le a polcról.
Az pedig újabb meglepetés, hogy a gyermeket világra hozó anyukáknak szülési támogatás, babakelengye-támogatás jár az államkasszából. A két tétel ugyan összeadva sem túl nagy, mintegy fele annak, amit a szülést levezető orvos zsebébe illik csúsztatni, de hát a gesztus a fontos. Lám, az állam is tudja, hogy érdekében áll támogatni a gyermekvállalást; felmérte, ha egyre kevesebb gyermek születik, akkor romlik a munkaképesek és a nyugdíjasok aránya, egyre kevesebb adófizető nyugdíjjárulékából kell az idősek nyugdíját kifizetni, csődbe juthat a társadalombiztosítási rendszer. Ha nincsenek hazai gyermekek, nincs hazai fiatal munkaerő, hát kínai bevándorlók betelepítésével kell egyensúlyt teremteni. Még mindig jobb tehát, ha a zsebébe nyúl, és kiteszi a babakelengyét.
Míg a felesége szoptatja az aranyos csöppséget, azt próbálja megtudni, vajon melyik ablaknál adják a pénzt. Kissé csalódottan veszi tudomásul, hogy az állam mégsem úgy működik, mint a pelenkagyártó. Előbb írásban kell kérvényeznie egy olyan hivatalos nyilatkozatot, mely tanúsítja, hogy nem kapott babakelengyepénzt a megyeszékhelyen, aztán amikor ez a nyilatkozat postán megérkezik, a lakhelye szerint illetékes polgármesteri hivatalban kell több négyzetméternyi űrlapot kitöltenie a támogatásért. Ekkor persze már baba, mama otthon. Még szerencse, hogy nem a kelengyepénzből akarta megvenni a pólyát, amivel a csöppséget kihozza a kórházból.
Azzal csak jó három hónap múlva szembesül, hogy a baba születése elvonta a figyelmét a járulékok befizetéséről. Az állam pedig nem kegyelmez. Mind az egészségbiztosító, mind a nyugdíjbiztosító késedelmi kamatot fizettet. Mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Már három és fél hónapos a baba, a testsúlya a születési kétszerese, amikor jelzik, megérkezett a hivatalhoz a szülési támogatás és a babakelengyepénz. Az összeg persze nem kamatozott, de így is jól jön. Legalább lesz, amiből kifizetni a késedelmi kamatokkal felduzzasztott járulékokat.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.