2009. február 13., 11:282009. február 13., 11:28
Nem derült ki például, megvalósítja-e a kitűzött célt a több éve Tőkés László által megálmodott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum, azaz részt vehet-e az RMDSZ ellenzéke is az erdélyi magyar közösséget érintő döntéshozatali mechanizmusokban. Hiszen hosszú ideje erről szólt a vita, és a püspök vezette nemzeti tanács korábban is ennek megvalósulásához kötött bármiféle együttműködést Markó Béláékkal. Mindemellett persze fogas kérdés az is, félre tudja-e tenni nézeteltéréseit a két alakulat például a júniusi EP-választás kampányában. Megállja-e majd Tőkés László, hogy ne nevezze ismét posztkommunistáknak, megalkuvóknak, komprádoroknak annak az RMDSZ-nek a vezető politikusait, amelynek ernyője alatt kíván újabb brüsszeli mandátumot szerezni. És képes-e feledni az RMDSZ, hogy ellenzéke tulajdonképpen a püspöki palást melengető árnyékában fejlődött ki önálló politikai szervezetté, megtörve ezáltal a szövetség több mint egy évtizedes hegemóniáját.
És ha már az ellenzéki szerepnél tartunk: az RMDSZ és az EMNT összeborulásával óhatatlanul együtt jár a Magyar Polgári Párt gyengítése, hiszen Szász Jenő alakulata most kimaradt a buliból, így számára legközelebb a 2012-es helyhatósági választásokon terem babér. Kérdés azonban, hogy az MPP valóban megszűnik-e az RMDSZ alternatívája, a politikai pluralizmus megtestesítője lenni azáltal, hogy Tőkés László – a Szásszal szembeni ellenérzései okán – a nevét adta a párt marginalizálásához. Mint ahogy megjósolhatatlan az is, hogy az erdélyi magyar polgári-nemzeti oldal teljes mellszélességgel felsorakozik-e a tulipán jelével ellátott, Tőkés vezette nemzeti lista mögé, amikor a szövetség 2003-ban megfosztotta tiszteletbeli elnöki tisztségétől a püspököt.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.