2009. augusztus 11., 10:222009. augusztus 11., 10:22
Csakhogy a kormányfő „nincs itt nagy baj, gyerekek” típusú üzenetével szöges ellentétben áll az IMF korifeusainak nagyon is lesújtó prognózisa: a tavaszi kilátásoknál sokkal súlyosabb recesszió, a vártnál kétszer akkora, közel kilencszázalékos idei gazdasági visszaesés, amely jövőre talán egyszázalékos növekedést produkál.
Ennél is lesújtóbb azonban, hogy a kormány hatalmas fegyvertényként, amolyan Romániának kijáró kegyként tálalja, hogy a valutaalap rábólintott: a 7,3 százalékosra emelt államháztartási hiány egy részét a kabinet betömheti az IMF-hitel következő részleteiből. Ebben merül ki tulajdonképpen a bukaresti válságkezelés legnagyobb baklövése: ahelyett ugyanis, hogy beruházásokra, gazdaságélénkítő projektekre, a magánszektor támogatására fordítaná, a kormány a deficitet csak növelő állami bérek és nyugdíjak fedezésére szánja a nemzetközi kölcsönt.
Márpedig miután tudjuk, hogy az IMF kíméletlenül behajtja majd a Romániának nyújtott hitelt, akkor egyértelmű, hogy ezt a román állam – a pénzügyi alaptétel, a „nincs ingyenvacsora” alapján – csakis az adók és illetékek emelése útján lesz képes visszafizetni. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a Boc-kormány eddigi nadrágszíj-összehúzó intézkedései (a miniszteri bérek húszszázalékos csökkentése, a kormányügynökségek leépítése) erre nem elegendőek, hiszen még egy egyszerű háztartásban sem a papagájeledel megvonásával kezdik a takarékoskodást.
Csak persze az el nem kerülhető adóemelésről most, az államfőválasztás előtt néhány hónappal sem a hatalmon lévő, sem az ellenzéki politikusok nem mernek beszélni, hiszen ingyenvacsora helyett feketelevest kapnának a választóktól.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.