Auf wiedersehen, Iohannis!

Számára az is pozitív fejlemény lenne, ha személye feledésbe merülne, beleveszne a szürkeségbe. De jelenleg nem ez van. Személye indulatos elutasítást vált ki a romániai társadalom csaknem egészéből. Azokból is, akik annak idején megválasztották, azokból is, akik soha nem támogatták. Azt mutatta meg ugyanis, hogy miként nem szabad ezt a tisztséget betölteni.

Az erdélyi magyarok az elsők között érezhették meg Iohannis cinizmusát.

Már az első megválasztásakor feltevődött ugyan a kérdés, hogy a teljes jogegyenlőségre törekvő nemzeti közösség számára jó-e, ha egy másik kisebbség tagja nyeri el az elnöki tisztséget, és személyével is demonstrálja, hogy Romániában megoldott a kisebbségi kérdés. Ennek ellenére helyes volt Iohannisra szavazni. Személyében először került erdélyi politikus az államfői székbe. Olyan, aki érti a kisebbségek helyzetét, hiszen maga is kisebbségi.

Arra is gondolhattunk, hogy németként az anyanyelvén tájékozódhat majd a dél-tiroli autonómiáról, mely az erdélyi magyarok számára mintaként szolgál. Egy ilyen háttérrel rendelkező ember nem mondhatja azt, hogy ilyen nincsen, hogy az autonómiaformák nem példa értékű jogi megoldások a nemzeti kisebbségek integrálására.

A szász államfő számára azonban e háttér mit sem számított. Nem az a bűne, hogy érzéketlen maradt a kisebbségi ügyek iránt, ehhez sajnos hozzászoktunk. Hanem az, hogy eszközként használta fel a magyar közösség autonómiaigényét arra, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) ellen uszítsa a román társadalmat. Mint emlékezetes, a parlament egyik kamarájában hallgatólagosan elfogadott autonómiatervezet miatt azzal vádolta meg a PSD-t, hogy el akarja adni Erdélyt a magyaroknak. A 2020 áprilisi „ionopotchivanoc, PSD” tévényilatkozata az egyik legocsmányabb elnöki állásfoglalás volt, ami 1990 után a Cotroceni-palotában elhangzott.

Ekkor azonban még csak a szociáldemokraták és a magyarok érezték a saját bőrükön az elnöki gátlástalanságot. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) hívei még úgy gondolhatták: a cél szentesíti az eszközt. Iohannis azonban a szemükben is megsemmisült, amikor a második mandátumában azt a PSD-t kellett kormányra invitálnia, amelyiket korábban a magyar kártyát lobogtatva akart a sárba döngölni.

Úgy várta el a takarékoskodást, a gazdasági deficit csökkentését a kormányoktól, hogy ő maga fényűző, és teljesen haszontalan kirándulásokra utazott az adófizetők pénzén. Hónapokra eltűnt a közéletből. Hallgatott, amikor jó ügyekben kellett volna megszólalnia, és elbújt a nyilvánosság elől, amikor saját túlkapásairól kellett volna számot adnia. Nem vállalta a döntéseivel járó felelősséget.

Klaus Iohannis „elévülhetetlen érdemeket szerzett” a szélsőségesen nacionalista pártok megerősítésében is. Ugyan nem ez volt a szándéka, de a cinizmusa által kiváltott indulatoknak fontos szerepük volt e pártok feltörésében, megerősödésében. Az is az ő sara, hogy e pártok a lemondását is győzelemként ünnepelhetik. Megvárta ugyanis, hogy a szélsőségesek kezdeményezzék a felfüggesztését. Ha ezt akkor jelenti be, amikor az alkotmánybíróság érvénytelenítette az elnökválasztást, vagy akkor, amikor megalakult a szenátus, és már volt akinek ideiglenesen átadni a feladatot, nem adott volna lehetőséget arra, hogy a szuverenisták a saját győzelmüket ünnepeljék.

Azért is kell távoznia, mert jelenléte árt az európai irányultságú pártoknak. Választási kampány kezdődik Romániában, és a hatalmon lévő politikai alakulatoknak is jelezniük kell, hogy vették a választók decemberi üzenetét. Megértették, hogy óriási a csalódás, a kiábrándulás a társadalomban. Belátják, hogy hibáztak egykor Klaus Iohannis jelölésével. Belátják, hogy olyan embert segítettek a Cotroceni-palotába, aki méltatlan volt a bizalomra.

A hullát el kell takarítani, és minden eszközzel azt kell üzenni, hogy tanultak a történtekből, ez még egyszer nem ismétlődhet meg.

A Recorder portál tényfeltárása ellehetetlenítette, hogy Klaus Iohannis az elnöki mandátuma után abba az 1200 négyzetméteres bukaresti villába vonuljon vissza, amelyet 7 millió euróból újítottak fel – minden bizonnyal – számára. Így szerényebb körülmények között kell majd meghúznia nyugalmazott elnökként magát.

Az auf wiedersehen a viszontlátásra német megfelelője. Nem ragaszkodunk a viszontlátáshoz.

korábban írtuk

Lemond az államfői tisztségről Klaus Iohannis

Lemond az államfői tisztségről Klaus Iohannis. Ezt maga az államfő jelentette be hétfőn annak nyomán, hogy a parlamenti házbizottságok eldöntötték: a törvényhozás kedden reggel tíz órakor vitatja meg a felfüggesztésről szóló indítványt.