VEZÉRCIKK – Bár múlt héten a bukaresti alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy nem áll fenn alkotmányos jellegű jogi konfliktus sem a kormány és az igazságszolgáltatás, sem a kormány és a törvényhozás között, azért az igazságszolgáltatás és a parlament közötti nyílt sisakos küzdelem már eléggé nyilvánvaló, ehhez nem kell a taláros testület.
2017. február 14., 23:492017. február 14., 23:49
Az apropót természetesen a büntető törvénykönyvet és a perrendtartást módosító, időközben hatályon kívül helyezett sürgősségi kormányrendelet szolgáltatta, a konfliktus oka azonban ennél mélyebben gyökerezik. A két államhatalmi ág közötti nézeteltérés mára odáig fajult, hogy a képviselők és szenátorok, illetve a bírák és ügyészek egyaránt úgy érzik, a másik tábor létében veszélyezteti őket. A romániai politikai osztály jelentős része „ügyészállam” kialakulásával riogat, előszeretettel kárhoztatva elsősorban a korrupcióellenes ügyészség „túlhatalmát”. A másik oldalon a bíróságok és a nyomozó hatóságok képviselőinek szent meggyőződése, hogy a politikusok folyamatosan nyirbálni próbálnak a hatáskörükből, korlátozva az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Itt van például az RMDSZ-nek az ügyészek és bírák büntetőjogi felelősségre vonását célzó törvénymódosító javaslata. (Bár a szövetség igyekszik az ártatlanság vélelmének megerősítésére kihegyezni a kezdeményezést, valójában nem erről szól, és nem is szólhat, az RMDSZ által hivatkozott állami szervek ugyanis jogerős ítélet hiányában senkit nem neveznek tolvajnak vagy „penálnak”. Éppenséggel az alakulat szokása ártatlanként beállítani olyat, akinek a vétkességét kimondta a bíróság.) Kétségtelen, hogy akárcsak más területek képviselőinek, az igazságszolgáltatásban dolgozóknak is vállalniuk kell a felelősséget döntésükért, ítéletükért. E tekintetben tehát nincs is baj az RMDSZ indítványával; bár érzésünk szerint erősen bosszúillata van.
A bökkenő ott van – és ezt már bírák, ügyészek is felvetették –, hogy a jogszabályok előtti egyenlőség elve, az elszámoltatás már nem terjed ki ugyanilyen mértékben a parlament tagjaira is. Mert miközben egy bírónak felelnie kell(ene) például egy ártatlan ember elítéléséért, ugyanígy a törvényhozók is felelősséggel tartoznak a később alkotmányellenesnek nyilvánított jogszabályokért. Az például ugyan kinek a sara, hogy a Btk. többtucatnyi passzusát elkaszálta az elmúlt években a taláros testület? És ugye, hogy nem lehet egyértelműen megállapítani a felelőst abban az esetben, ha a bírák éppen a honatyák által megalkotott törvények, Btk.-passzusok alapján ítélkeznek?
Mondani sem kell, mennyire rontja ez az egymás legyűrését célzó versengés a törvényhozók és az ügyészek társadalmi megítélését (bár e téren azért utóbbiak még mindig népszerűbbek az emberek többsége számára), ennél is nagyobb károkat okoz viszont ez az egymásnak feszülés a román jogállamiságnak. Jó lenne tehát, ha valamiféle kompromisszumos megoldásra jutna ítélkező és törvényhozó, mert ebből a háborúból igazából egyik fél sem kerülhet ki győztesként.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
szóljon hozzá!