JEGYZET – A már unásig agyonemlegetett, de feladni semmiképpen sem akaródzó üres ígérgetések és ámítgatások mellett van még ennek a „dicsőséges” hazai közéletnek egy másik erősen berögzült szokása: a közvélemény kitapogatása.
2017. április 02., 22:552017. április 02., 22:55
Tökéletesen működött már a 90 előtti világban is, sőt talán épp akkor jutott el a csúcsra. Nagyon egyszerű az egésznek a menete: ha sok a gond és baj, elterelő hadműveletként valami óriási bődületet dobtak be, amin aztán az emberek jól elrágódhattak. Ha netán az egész rémhírből csak bejött valami, akkor is jóval kevesebb rémség lett, mint első hallásra, és úszhatott mindenki az örömben, hogy megmenekültünk.
A legeklatánsabb példa, amikor elhíresztelték, hogy személyenként kizárólag tíz négyzetméter dukál mindenkinek, az ezen felüli területre beköltöztetnek más családokat. Hónapokig csak erről lehetett mindenütt hallani, számítgatták az emberek, melyik kis tömbházlyukba írathatnák be a távoli nagynénit-nagybácsit, sikerül-e kijátszani a hatóság figyelmét és hasonlók. A helyzet „fokozódásának” lecsillapulásával aztán elaludt a lakterület problémája is, mindenkinek az örömére. Ez a mostani arrogáns, pimasz társaság pedig előszedi a sutból az apáiktól megörökölt módszert, hogy eltereljék más bajokról a figyelmet.
Ha nem tévedek, azt hiszem, van egy egész rémhírfaragó brigádjuk, s egy másik, aminek a feladata a gondosan kifaricskált rémhírek szivárogtatása. Ezek közös fedőneve a „források”, a papagáj tévéadók rájuk hivatkoznak. Amióta a választások után megkezdték áldatlan tevékenységüket, gyanúsan sok rémhír került a piacra. Csak találomra szemelgetek, a legelrugaszkodottabbakat választva: bedobták, hogy a külföldön dolgozóknak komoly összegekkel kell itthon is adózniuk; a bebörtönzöttek sztrájkokat és egyéb megmozdulásokat helyeznek kilátásba, követelve az új büntető törvénykönyv megalkotását és sürgős életbe léptetését, merthogy ezt már így nem lehet bírni; nemrég pedig a csipekkel átitatott, egészségügyi nyilvántartóval kombinált személyi azonosítóról szólt a fáma.
Az emberek háborognak, elégedetlenkednek – a rémhírbrigád pedig örvendezik: ezekkel törődünk, nem az ő közpénzlopási akcióikkal. És máris elérték céljukat: kitapogatták a közvéleményt, érzik, mi az, ami semmiképpen sem nyomható le a torkunkon, és mi az, amivel még érdemes próbálkozniuk. Némi kis finomításokkal, természetesen. Nem is értem, miért nem működtetik nyíltan a rémhírbrigádokat, miért kell annyit költeniük a fedőszervekre?!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok