2009. augusztus 03., 09:492009. augusztus 03., 09:49
A jelenség a júniusi európai parlamenti választásokon még nem volt annyira hangsúlyos – amit akkor a kormánykoalíciót alkotó két párt művelt egymással, baráti simogatásnak tűnik ahhoz az adok-kapokhoz képest, ami most zajlik. Az indok nem abban keresendő, ahogy azóta jobban megutálták volna egymást – a két párt közötti gyűlöletszint állandó, csupán a pillanatnyi érdekek késztetése nyomán néha képesek zárójelbe tenni a rivalizálást. Az EP-választásokon sem a PSD, sem a PDL nem kívánta még ellőni patronjait, amelyeket a sokkal nagyobb téttel bíró államfőválasztásra tartogatnak.
Most ugyanis nem az a fontos, hogy melyik párt nyeri a parlamenti választásokat, hanem az, hogy melyikük államfőjelöltje ül az elnöki hivatalban a voksolás idején. A gyakorlatot Traian Băsescu államfő vezette be, aki az alkotmányt és a szokásjogot felrúgva 2004-ben nem a győztes szociáldemokratákat bízta meg kormányalakítással, hanem saját pártját, a PD-t, a kormánytöbbség kialakításához így háttérmachinációkra volt szükség. A tavalyi választásokon is előre tudni lehetett, az államfő mindenképpen PDL-s kormányfőt jelöl majd.
A jelek szerint a gyakorlat a PSD-nek is megtetszett, ezért vetette be a nehéztüzérséget a PDL – és azon keresztül a párt hátterében álló Băsescu – lejáratására. A koalíciós partneri lojalitás fölösleges luxus annak fényében, hogy a PDL-s miniszterek elleni hadjárat akár államfői széket is hozhat Mircea Geoanának. Ennek érdekében akár a koalícióból való kilépés sem túl magas ár, hiszen így kizárólag a PDL-re háríthatnák a kormányzati felelősséget.
A példa ismét csak a PDL-től származik: rövid kormányzati szerepvállalás után inkább ellenzékben politizált az elmúlt ciklusban, besöpörve az ezzel járó szimpátiavoksokat. Ha tehát most a PSD tényleg a szakítás mellett dönt, akkor a PDL és Băsescu semmi mást nem kap az asztalra, csupán azt, amit az államfő szerepének a parlament rovására történő megerősítése céljával saját maga főzött.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok