2009. február 20., 10:342009. február 20., 10:34
A kulcsszó az indoklásban a mobilitás elve. Eszerint a prefektusok, alprefektusok olyan magas rangú közhivatalnokok, akik munkája nem helyhez kötött. Aki elboldogult a Szatmár megyei prefektusi hivatalban, annak tudása bármely másik megyében vagy akár valamely bukaresti kormányhivatalban is kamatoztatható. Az így elmozdítottak nagyobbik része pedig nem vállalja a költözést, inkább lemond a magas rangú közhivatalnoki státusról. Ez persze csak egyike a hatalom által alkalmazott technikáknak. A kormánynak alárendelt megyei hivatalok vezetőit az intézmény nevének megváltoztatásával próbálják partra tenni. A kormánylogika szerint aki annak idején a Kovászna Megyei Egészségügyi Hivatal igazgatói állásáért versenyvizsgázott, annak csak addig lehet érvényes vezetői mandátuma, míg létezik az intézmény. Semmi nem indokolja, hogy egy más nevet viselő intézménynek is ő legyen az élén. De minden bizonnyal olyan intézményvezetők is lesznek, akik leváltásának okát minisztériumi ellenőrzőcsoport keresi majd meg egy-egy helyszíni vizsgálat során. Aki pedig megpróbál ellenállni, arra számíthat, hogy előbb-utóbb az alkalmatlansága kerül reflektorfénybe. A kormány ugyanis mindig erősebb, megannyi eszköz áll rendelkezésére akarata érvényesítéséhez. A kabinet nem is titkolja, politikai alapon osztja a tisztségeket, azokat is, amelyek a törvény értelmében politikamentesek. A posztokon nyíltan osztozkodnak a kormánypártok. A versenyvizsgát pedig úgy tartják meg, hogy az nyerjen, akinek nyernie kell, aki a hatalom politikai támogatását élvezi. A legtöbb esetben más nem is mer megméretkezni.
A gyakorlat nem azért elítélendő, mert most éppen a magyar intézményvezetők a kárvallottjai. Többségük ugyanis szintén politikai hátszéllel, hasonló igazságtalanságok árán foglalta el tisztségét. A közérdek kéri, hogy ne kezdődjön négyévente elölről az élet, legyen folytonosság az intézményekben. És azt is, hogy a törvény a kormány fölött is győzedelmeskedjen.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok