JEGYZET – Próbálkozom szülővárosom visszaszeretésével. Nem nagyon akar sikerülni. Pedig a kiszeretés olyan gyorsan ment: soha nem hittem volna, hogy néhány nap alatt idegen lesz számomra az a hely, amit olyan sokadmagammal együtt a világ közepének tartottam.
2016. augusztus 21., 19:002016. augusztus 21., 19:00
Amikor erőszakosan elzárták előlem a jó hat évtizede ismert – egyenes – utat itthonról a városközpont felé, rákényszerítettek megkerülni a fél várost, majdnem ismeretlen helyeken bóklászva, napról napra erősebben éreztem, hogy semmi közöm az egészhez.
Az aszfalttörés folytonos vad zaja és a felvert eszméletlen kosz már csak hab volt a tortán. Nyilvánosan is, magánbeszélgetésben is állandóan panaszoltam a munkamenetben észlelt hanyagságot és fejetlenséget, mígnem aztán kezdett alakulgatni az új imázs: előbb a tér készült el, aztán látszott, hogy előbb vagy utóbb a híd is elkészül. Igyekszem elfelejteni a híd megnyitásával kapcsolatos sok-sok hazugságot, hogy ekkor meg akkor, hogy csak próbanyitás volt (?), az igazi majd máskor – és hasonlók, ennek vége: mondhatni rajtaütésszerűen az utoljára köztudatba dobott határidőt pontosan betartották.
Persze a híd még nincs száz százalékban készen, még van rajta fúrni-faragni való, de megindult az autóforgalom, és most már kezd városhoz hasonlítani a környék. Néhány buszjárat vonala is megváltozott, többek közt a mi „házi” járatunk, aminek egyik megállója épp a házunk előtt van, és eljuthatunk vele sok helyre. Az új útvonal napi jövés-menéseimhez még megfelelőbb is – úgyhogy örvendeztem egy fél napig. Másnap ugyanis kiderült, hogy szó sincs a ránk kényszerített túlélési verseny végéről, mivel a könnyebb közlekedés útjába újabb és újabb járdabontást iktattak, például épp az egyik újonnan megállapított megállónál iktatva ki teljesen a járdahasználatot, az úttestre, akrobatikus gyakorlatokra kényszerítve az ott leszállókat, hátha sikerül élve kikerülniük a siető autók közül.
Hogy miért nem lehetett azon a szakaszon addig kicserélni a csöveket, amíg be nem indult a megváltozott forgalom?! Talán éppen azért, amiért makacsul nem akarják bekapcsolni a Holdas templomnál, a legforgalmasabb útkereszteződésben az amúgy régről ottfelejtett, de áramellátással nem rendelkező irányítólámpákat. Már arra is gondoltam, hogy a városvezetés szeretné minél inkább elidegeníteni a váradiakat a városuktól, ne érezzék olyan furcsán magukat a helyi betelepedők. Akik talán csak ezután szeretnének bele, a visszaszeretésről még nincs semmi fogalmuk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!