A hazai kisgazdák hattyúdala

2023. december 14., 12:482023. december 14., 12:48

2023. december 14., 15:572023. december 14., 15:57

Az elmúlt években számtalan erdélyi gazdától hallottam azt a vélményt, hogy Romániát azért vették fel 2007-ben az Európai Unióba, hogy az országba vámmentesen lehessen behozni bármilyen árut. Aki a különböző élelmiszerek, mezőgazdasági termékek hazai piacának felhozatalát végignézi, hajlik arra, hogy igazat adjon a terményeit eladni képtelen gazdáknak. Még ha sarkos is a vélemény, rátapint a hétköznapi valóságra.

A hagyományos agrárországként számon tartott Románia az Európai Unióban lakosságarányosan szinte a legtöbb élelmiszert importálja napjainkban. Kelet-Európa egyik legnagyobb gabonatermesztő országaként például masszív búzaliszt-importőrként tartják számon. Az is megérne egy elemzést, hogy a Ceaușescu-rendszer, illetve a kilencvenes évek egyik legjelentősebb sertéshústermelő országából hogyan vált a disznóhússzükséglet 80 százalékát importáló állammá. De említhetném a hazai zöldségfogyasztás több mint felét meghaladó behozatalt is.

1990-től agrárújságírással is foglalkozó tollforgatóként sok gazdával megismerkedtem Erdély számos vidékéről, akik az 1989-es rendszerváltást követő évtizedben nagy lendülettel és bizakodással vágtak bele a gazdálkodásba. Legtöbben földet béreltek és önerőből vagy hitelből mezőgépészeti felszerelést vásároltak, mert abban hittek, hogy a piacgazdaságra való átállással a mezőgazdaság az ország húzóágazata lesz. A kétezres években azonban kiderült, hogy elképzelésük hiú ábránd marad. Amit saját egyszerű statisztikám is jól mutat:

egykori gazdaismerőseim többsége abbahagyta a gazdálkodást, és legtöbben visszatértek az iparba vagy a szolgáltatásokba.

A „tejjel-mézzel folyó Kánaán” illúzióját keltő bőkezű uniós támogatások beköszöntével sok gazda azt gondolta, hirtelen minden megváltozik. A tájékozottabbak azonban látták, hogy a „fájdalomdíjként” felajánlott támogatások oldalvizein ,,einstandolják” a romániai piacot, megnyitva azt a hazainál jóval fejlettebb és nagyobb agrártámogatásokat élvező nyugat-európai országok termékei előtt. Egyenlőtlen verseny alakult ki, ami a hazai gazdák többségét munkájának feladására kényszerítette, mert ugye ráfizetésből nem lehet megélni.

Uniós körülmények között a tőkeerősebb agrárvállalkozások maradhattak talpon, a romániai mezőgazdasági termelést biztosító kilencvenes évekbeli kisgazdaközösség lépésről lépésre felszámolódott. Több százezer család kényszerült külföldi vendégmunkára, és ezzel párhuzamosan az erdélyi vidékek mezőgazdasági struktúrája teljesen átalakult.

Kivesztek az évszázados hagyománnyal rendelkező helyi termékek – például az aranyosszéki, a Nyárád-menti vagy a szilágysági zöldség –, és számos más olyan tájjelegű mezőgazdasági árut lehetne felsorolni,

amelyek harminc évvel ezelőtt még elárasztották a romániai piacokat. Helyüket átvette a teljesen gépesíthető gabonatermesztés.

A rendszerváltás utáni kilencvenes évek mezőgazdasága az átmeneti időszak valamennyi rákfenéje ellenére is kifizetődő volt, miközben a gazdák alig kaptak állami támogatást. Ma is magam előtt látom azt a jelenetet, amikor az aranyosszéki falvak főutcáin dél-erdélyi és dél-romániai teherautók álltak sorban hagymáért, gyökérzöldségért, sütőtökért. Viszonteladó kereskedők kilincseltek a magyar gazdáknál, akiktől alkuval vásárolták fel a jó minőségű zöldséget.

Ma már szinte senkit nem érdekel a kiváló minőségű és zamatos aranyosszéki murok, petrezselyem, hagyma: az üzletláncok polcait elárasztotta a Törökországból, Lengyelországból és más államokból olcsón behozott, agyonvegyszerezett, ízetlen zöldség.

Miközben a kelet-európai tagországok gazdái kétségbeesetten arra gondolnak, mi lesz, ha az uniós agrártámogatást a közeljövőben meg kell majd osztaniuk az ukrajnai termelőkkel, érdemes elgondolkozni azon, merre tart az Európai Unió mezőgazdasága.

Hogy történhet meg, hogy egyre nagyobb támogatások mellett egyre kevesebb gazda marad a föld mellett, miközben egyre szennyezettebb nagyüzemi élelmiszert fogyasztunk?

Talán mégis érdemes lenne visszatérni a régi gazdálkodói modellhez, amikor az emberek többsége piacról vásárolt, támogatva sok százezer gazdacsalád megélhetését.

vezércikk