A csendőrroham és felelősei

Ahogy akkor, ezúttal is azt láthattuk a televíziók felvételein, hogy a páncélba öltözött karhatalmi erők védtelen, fegyvertelen személyeket is megvertek, indokolatlanul alkalmaztak erőszakot. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a kormányellenes tüntetésen csakis a csendőrök viselkedtek elfogadhatatlanul: a demonstrálók közé keveredett rendbontók – egyes állítások szerint futballhuligánok – folyamatosan hergelték, dobálták a rendfenntartókat, mintha csakis az lett volna a céljuk, hogy kiprovokálják a támadást.

A pénteki események fényében most az egymásnak feszülő oldalak képviselői aszerint magyarázzák a történteket, hogy a kormány vagy az ellenzék politikájával értenek-e egyet. Az ellenzék szerint a kormány uszította rá a karhatalmi erőket a békés tüntetőkre, míg a kormányoldal az ellenzék szerepét firtatja. Ez igencsak megnehezíti a tisztánlátást az ügyben, holott kulcsfontosságú lenne, hogy kiderüljön, valójában mi is történt pénteken este. Annyi egyértelmű, hogy mindenkinek jogában áll nyilvánosan bírálni a kormányt, ezt nem lehet elvitatni az ellenzéki szimpatizánsoktól. Az erőszak alkalmazása ugyanakkor egyik részről sem megengedhető.

Ezért a legfontosabb annak a kiderítése, hogyan keveredtek a tüntetők közé a provokátorok, ki állhat mögöttük. A másik pedig az, hogy megállapítsák: miért léptek fel a csendőrök ennyire brutálisan minden tüntetővel szemben, azokat is beleértve, akik egyértelműen nem léptek fel erőszakosan velük szemben. A szakmai és politikai felelősök megnevezése és felelősségre vonása elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy elejét vegyék az amúgy is puskaporos hangulat további elfajulásának. Ha azonban a kormányoldal igyekszik elmismásolni a vizsgálatot, azzal csak azt a gyanút erősíti, hogy köze lehet az erőszakos cselekményekhez.

Pedig a szeme előtt lebeghetne a budapesti példa: a 2006-os rendőrattak és az azért felelős személyek mentegetése kulcsszerepet játszott abban, hogy az akkori magyar kormánypártok végül csúfos, történelmi léptékű bukást szenvedtek.