
Fotó: Facebook/Transylvania Steak House
A világ talán legdrágább hamburgerével készül az augusztus 3–6. között zajló Untold fesztiválra Kolozsvár legdrágábbnak mondott étterme, a Transylvania Steak House: a Cristiano Ronaldóról elnevezett burgerért 6200 eurót kell majd lepengetni.
2023. július 17., 12:522023. július 17., 12:52
Avram Gal társalapító az étterem Facebook-oldalán közzétett videóban mutatta be a spéci burgert, és azt is elmondta, hogy a kincses városba várja a portugál sztárt, akinek VIP-jegyeket ad az Untoldra, és megvendégeli egy róla elnevezett burgerrel.
Avram Gal a Szociáldemokrata Párt (PSD) tagja, ő vezeti az aranyosgyéresi szervezetet. Az üzletember-politikusnak nem ez az első kezdeményezése, ami sokaknál kiveri a biztosítékot. Nemrég bejelentette, hogy aranyozott kávét árul 60 lejért. „Ha el akarod kényeztetni a barátnődet vagy magadat, megteheted egy kávéval mindössze 60 lejért. Egy kávékülönlegesség arannyal. Jobb és drágább, mint Dubaiban!” – írta egy korábbi Facebook-bejegyzésében Avram Gal.
A kimondottan az Untoldra készülő hamburger ára amúgy a hozzávalók miatt ennyire borsos.
A Wall-street.ro portál szerint kerül bele egyebek mellett: Kobe marha vesepecsenye; Beluga Imperial kaviár; libazsírban elkészített La Bonnotte burgonya; 300 éves, Olaszországból hozott kovásszal készült zsemle; 10 hónapig érlelt Gruyere svájci sajt; ibériai sertés sonkája; karamellizált tropeai hagyma; marans tyúk tojásából készült majonéz; erdélyi szarvasgomba, és minderre aranybevonat kerül.
A Kobe marhahús egyfajta wagyu hús, a szarvasmarhát csak a japán Hyogo tartományában engedélyezték tenyészteni. A Kobe marhahús drága, részben azért, mert évente csak körülbelül 3000 darab szarvasmarha minősülhet Kobe marhának. Egy állat értéke így az árveréseken elmehet akár 30 000 dollárig is.
A beluga kaviár is az ínyencek kedvence. Az Almas beluga kaviár – amely egy ritka iráni beluga tokhalból készül – tartja a legdrágább kaviár Guinness-rekordját, 2023. február 22-én 20 000 dollárba került kilogrammonként.
A francia La Bonnotte a világ legdrágább burgonyája, amelyet Noirmoutier szigetén, az ország északnyugati részén, Vendée megyében termelnek: a Yahoo Finance szerint alig fél kiló mintegy 466 euróba kerül.
A Guinness World Records szerint a Jamon Iberico de Bellota eközben a legmagasabb minőségű ibériai sonka, ára 13 000 dollár körül van.
A tropeai hagyma is igazi kuriózum az ínyencek körében, még fagylalt is készül belőle az olasz településen. A marans tyúk különleges jellegzetessége a sötétbarna, vöröses barna tojása, a Francia Mezőgazdasági Minisztérium hivatalos bejelentése szerint pedig a marans tojásai nem lesznek szalmonellásak.
Ami az erdélyi szarvasgombát illeti, korábban a Krónika is írt arról, hogy a térségben a nyári szarvasgomba a leggyakoribb, ami egy alsó középkategóriájú fajta, a kilogrammonkénti ára 100–200 euró körül mozog. De megtalálható az isztriai fehér szarvasgomba is, ami felső kategóriájú, és ára 500–3000 euró között mozog.
Ha abból indulunk ki, hogy az Untold idején a szállások ára is horrorisztikus, és mégis akadnak, akik kifizetik, élünk a gyanúperrel, hogy lesz, aki lepengeti a 6200 eurót a Cristiano Ronaldóról elnevezett hamburgerért is.
Az elsőként elkészült hamburgert mindenesetre ingyen kapta meg egy kolozsvári lány, akit felvettek a párizsi Sorbonne Egyetemre.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
szóljon hozzá!