Timár Zoltán előszeretettel örökíti meg a természet csodáit
Fotó: Timár Zoltán
Egy fiatal férfi, aki nem vágyik reflektorfényre, csak a hajnali ködbe, a vízpart csöndjébe, az erdők-mezők szabadságába, a madarak mozdulatlan bizalmába. Timár Zoltán Sepsiszentgyörgyön talált rá arra az útra, amely nem zajos, nincs tele tapssal, de valódi és emelkedett. A természet iránti alázata, fotói mögött húzódó emberi jelenléte olyasmit mesél el, amit csak akkor hallunk meg, ha mellette csendben ülünk, vagy a fotóiban gyönyörködünk.
2025. június 28., 08:492025. június 28., 08:49
Mögöttünk a fű suttog, előttünk a víz sima tükrén át-átsuhan egy sirály. Fölöttünk az ég csupa fény. Szerda délután van. Ketten ülünk a tóparton. Ő figyel. Lassan emeli a gépet, keze lendül, hangtalan kattanás – és máris elkapta a madarat röptében. Timár Zoltán nem a madarak hasát szereti fotózni – mutatja is a képet mosolyogva –,
A szemét kell elkapni. Mindig szemmagasságban. Ott, ahol állat és ember egy szintre kerül, és már nincs különbség: csak a tekintet marad, egy másodpercre egymásba kapaszkodva.
Lassan, mosollyal beszél, türelmesen avat be az ő világába. Úgy magyaráz, mint aki nemcsak tud, de át is akar adni valamit. Nem tanár, nem mester – és mégis az. A mozdulataiból, a csendjeiből is lehet tanulni.
Amikor fotózik, minden más megszűnik Timár Zoltán körül
Fotó: Bede Erika
Timár Zoltán képei nemcsak madarakat ábrázolnak – pillanatokat ragadnak meg, amiket más talán észre sem venne. Egy ívben lendülő csőr, a levegőben lebegő zsákmány, a zöld háttérből kikandikáló őztekintet csendes hömpölygése.
Nem szerkesztett világ ez, hanem kivárt. Látni, várni, megérezni a másodpercet, amikor a mozdulat történetté válik – ehhez nemcsak technika kell, hanem figyelem. És szív.
A Mohos fotóklubhoz két éve csatlakozott – akkor még tanulni ment, ma már tapasztalatot cserélni, barátkozni tér vissza. Azt mondja, a legértékesebb számára az, hogy ott igazán alaposan megnézik a képeit. Mosolyog a maga csendes módján, miközben zöld szeme megcsillan a délutáni fényben. Mellette ülök, érzem a derűjét. A közös képelemzésekből sokat tanult: figyelmesen hallgat, hazaviszi a gondolatokat, aztán otthon újra előveszi a fotókat, és úgy alakítja őket tovább, ahogyan az ő látása megkívánja. Mostanában a panorámavágással is kacérkodik – óvatos, mégis kíváncsi mozdulat ez tőle, mint aki valami új felé hajlik, de nem akarja megtörni a csendet, amit a fotóiban hordoz.
Fotó: Timár Zoltán
A stílusát keresi – nem hangosan, nem erőlködve. Hanem úgy, mint ahogy él: lassan, belülről, önmagára figyelve. Nem beszél sokat. Nem feszül benne semmi. Csak egy belső derű, valami halk, meleg áramlás, amit ritkán hordoz ember. Nézem őt, és közben egyre biztosabban érzem: nem a hangosak a legmélyebbek. Ő nem akar látszani. Nem akar több lenni. Csak van. És ettől válik láthatóvá.
A víz partján ül vagy fekszik rendszerint. Mozdulatlan. Csendben, türelmesen. És a madarak, mintha tudnák: ő nem bántja őket. Előbb vagy utóbb köréje bátorodnak.
Ilyen ember Timár Zoltán.
Fotó: Timár Zoltán
Sepsiszentgyörgyön él, tömbházlakásban, de lelke minden nap a természetben jár. A gyárban, ahol gépkezelőként dolgozik, az ismétlődő mozdulatokban lel megnyugvást – a szabadság azonban akkor érkezik, amikor kezében a fényképezőgép, és előtte a víz, az ég, a madarak. Gyerekkora óta szereti az erdőt, a tájat. Szüleivel sokat kirándultak régen, és a természet iránti ragaszkodás felnőtté válásával mélységesen megérett benne.
A tizenkét osztály elvégzése után nem vágyott továbbtanulásra. Nem könyvekből akart tudni, hanem fűből, zajból, madárhangból. Autodidakta lett. És szenvedélyes. A fotózás számára több mint hobbi – az élete. David Attenborough azért a példaképe, mert tisztelettel és alázattal közelít a természethez, sosem tolakszik előtérbe, mégis világokat mutat meg – csendes jelenléttel, hiteles hangon. Morten Hilmer azért fontos számára, mert ő is magányos figyelő, aki órákon át vár a semmi közepén, hogy aztán egyetlen igaz pillanatot kapjon el – zajtalanul, mély szenvedéllyel.
Nem leli örömét abban a jelenségben, amikor egyesek hatalmas összegeket fektetve kereskedelmi céllá formálják át a természetes élőhelyeket. Úgy érzi, a tópart szépsége éppen az egyszerűségében rejlik – abban, ahogy van, érintetlenül. Egy cifra, mesterségesen felépített madárles nemcsak a látványt töri meg, hanem az élővilág ritmusát is megzavarhatja. Szerinte a természethez csendesen kell kapcsolódni – nem birtokolni.
Ívben lendülő csőr, levegőben lebegő zsákmány
Fotó: Timár Zoltán
Két éve mélyült el igazán ez a szenvedély az életében, amikor sikerült megvásárolnia a megfelelő fotós felszerelését – azóta szinte minden szabad pillanatát a Sepsiszentgyörgy környéki tavak partján tölti. Nem vállalkozhat nagy utazásokra – a nyolcórás munkarend és a régi autó korlátokat szab, de ő mégis megtalálta a maga határokon belüli szabadságát. Ott van, ahol kevesen lennének hajlandók órákig mozdulatlanul feküdni a fűben, hajnalokon, alkonyat idején. Testével követi a föld ívét, és csendben figyel. A madarak megszokják őt. Ő pedig újra meg újra rácsodálkozik a legapróbb történésre is.
Elveszíteni a párkapcsolatot. Vagy épp megtalálni valamit. Az élet értelmét.
Nem utazott sokat, nem volt rá lehetősége. De amikor eljutott a Duna-deltába, három nap alatt mintegy tizenöt madárfajt fotózott. Az élményt nem a hely fénye tette naggyá, hanem az együttlét a természettel.
Fotó: Bede Erika
Egyetlen saját kiállítása volt eddig, a Tein Teaházban. „Sajnos nagyon költséges egy kiállítás megfelelő színvonalú kivitelezése” – mondja, és nincs benne panasz, csak tények.
A National Geographic online oldalának Önök küldték rovatában rendszeresen megjelennek a fotói. Számára ez csendes, de mély öröm – különösen akkor, amikor egy-egy pillanatot rögzítő képe a nap fotója lesz.
Barátai vannak. Nem sok, de igaziak. Amikor velük van, embernek érzi magát – mondja. Amikor fotózik, egyedül van, de nem magányos. Ott valami más történik. Az objektíven keresztül egy világba néz, ahol nincs hazugság.
Mozgalmas, történetet mesélő képeket szeret. Olyanokat, amikben benne van a pillanat lendülete.
Fotó: Timár Zoltán
Régen a kék volt a kedvenc színe. Ma már a zöld. Talán mert a szemében is zöld tükröződik. Talán mert a zöld az élet, az újrakezdés színe. Volt egy lány. Nem tűrte ezt az életformát, ezt az elszánt, különös szenvedélyt. Csalódás lett a vége. És bár fájt, ma már valahogy béke van benne. A természet visszavette, megőrizte.
Most épp egy új terv lelkesíti. Madárlest építünk együtt, nálunk, a kertben, egy falusi ház mögött, ahol van szabad hely, béke és kilátás az égre. Régóta nézett már ilyen helyet Kálnokon, az édesapja lakhelyén, de ott nem volt alkalmas. Nálunk viszont lehetséges. És ő, aki a természet csendes barátja, most lelkesen készül. Tervei mindig vannak. Álmai is.
Útra kelni akar. Látni, fotózni, tapasztalni. Hasznára lenni a természetnek. Nem akar sokat – de amit akar, azt mélyen.
Fotó: Timár Zoltán
Amikor a fotóit nézem, megérint valami tiszta csodálat. A természet fennsége. A pillanat, ami másnak láthatatlan.
Közben együtt járunk egy fotós képzésre. Ott sem tolakodik. Kedves, nyitott, mosolygós lélek. Jó ember. És amikor a gépet a szeméhez emeli, eltűnik a világ. Csak a madár marad. És ő. És a csend.
Bede Erika
A szerző sepsiszentgyörgyi magyartanár, szabadúszó újságíró
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Hogyan „gyártott” hamis örökösöket a Ceaușescu-rezsim és milyen módszerekkel szerzett kemény valutát a diktatúra és az ország külső adósságának finanszírozására?
Nem mindennapi látvány fogadta a hétfőről keddre virradó éjszaka a Kolozsváron közlekedő autósokat. Egy túlméretes szállítmányként közúton vontatott repülőgép miatt ideiglenesen leállt a forgalom a város egyik bevezető útján.
Elégedett vagy az arcmemóriáddal? Rögtön felismered a neves közéleti személyiségeket, legyenek azok erdélyi magyar vagy anyaországi celebek, esetleg külföldi sztárok? A Krónika nyereményjátékával most kipróbálhatod.
Ha nyár közepe, akkor Erdélyben is az egyik kedvenc gyümölcs a sárgabarack, más néven kajszibarack.
Több százezres követőtábor, szponzorált utazások és látványos tartalmak – de mi van a kulisszák mögött? Erről beszélgettünk a Torda melletti Aranyosegerbegyről származó Molnár-Szilágyi Ágnes utazóbloggerrel, az Agi.travels oldal készítőjével.
Ismét megugrottak a kolozsvári szállásárak a fesztiválszezon előtt. Az Electric Castle idején még kedvezőbb áron lehet szállást találni, az Untold alatt azonban már jóval többet kérnek a lakásokért, a tulajdonosok pedig kihasználják a keresletet is.
Szerda éjjel, 75 éves korában meghalt Bonnie Tyler, eredeti nevén Gaynor Hopkins – adta hírül a 24.hu a BBC-re hivatkozva. A hírt az énekesnő családja jelentette be csütörtökön.
Hosszú órák a volán mögött, kiszámíthatatlan helyzetek és nap mint nap új emberi történetek – ilyen egy személyszállító sofőr munkája Kolozsváron.
A mesterséges intelligencia (AI) eddig a telefonokat, tévéket, hűtőket és porszívókat irányította, most azonban a háztartási gépgyártók a konyha legrégebbi folyamatát, a főzést is automatizálni próbálják.
Újabb hagyományos hazai ételkülönlegesség kerülhet fel az Európai Unió védett termékeinek listájára.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!