
Fotó: Facebook/George Russell
George Russell, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíj vasárnapi futamát. A második helyen Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája végzett, míg a harmadik Carlos Sainz, a Ferrari spanyol versenyzője lett.
2024. június 30., 19:492024. június 30., 19:49
A 71 körös viadalt sokáig magabiztosan vezette a címvédő Max Verstappen, ám a Red Bull holland pilótája legnagyobb riválisával, a brit Lando Norrisszal (McLaren) ütközött, amit Russell kihasznált és megszerezte pályafutása második sikerét.
A második helyen Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája végzett, míg a harmadik Carlos Sainz, a Ferrari spanyol versenyzője lett.
A pole pozícióból induló Verstappen nagyon simán eljött a rajtnál, az első kör végén egy másodperc volt az előnye. Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy a Red Bull klasszisa simán diadalmaskodik, de az 52. körben egy ,,elnyújtott" kerékcserével magára húzta Norrist.
A nevető harmadik Russell lett, akinek így a másik McLaren-versenyzőt, Piastrit kellett maga mögött tartania a hajrában, amit meg is tett, így a 2022-es Brazil Nagydíjon aratott sikerét követően karrierje második futamgyőzelmét ünnepelhette.
A világbajnoki idény jövő hétvégén a Brit Nagydíjjal Silverstone-ban folytatódik.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
Már nem kell ellopniuk a tolvajoknak a mobiltelefont ahhoz, hogy megszerezzék az áldozat SMS-eit és biztonsági kódjait. A rendőrség a SIM swap néven ismert módszer veszélyeire figyelmeztet.
Mindenkit meglepett, megtörte a szokásokat, játékos kiegészítőt viselt – több román sajtóorgánum sem hagyta szó nélkül Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyakkendőjét, amellyel a Nicușor Dan elnökkel való csütörtöki konzultációra érkezett.
Elhunyt Deák Bill Gyula, a magyar blues kiemelkedő alakja. Halálhírét a zenész Facebook-oldalán közölték csütörtökön.
Szeptember 26-án ünnepeljük az európai nyelvek napját, a Krónika pedig ennek apropóján egy vadonatúj, pörgős kihívással készül. Itt a Nyelvvadász – a kvíz, amelyből kiderül, mennyire mozogsz otthonosan a kontinensünk nyelvi útvesztőjében!
Nyolcéves gyerek és 78 éves sakkozó is asztalhoz ült már azokon a sakkdélutánokon, amelyeket egy nagykárolyi testvérpár hívott életre. A fiúk azért kezdték szervezni a találkozókat, mert szerettek volna új ellenfelekkel játszani és tanulni.
A szőlőről szinte mindenkinek elsőre a borospohár jut eszébe, pedig évezredeken át sokkal inkább a tányér volt az „otthona”.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
szóljon hozzá!