Hirdetés

Jótékonysági kajaktúra a Duna mentén

Kürtőskalács-sütéssel és kajaktúrával segíti egy Duna-deltai község egészségügyi ellátásának javítását egy udvarhelyszékiek vezette csoport. A székelyudvarhelyi származású Bálint Gáspár budapesti cége köré szerveződött aktivistacsoport a Duna forrásvidékéről indul el, hogy végigkajakozza a folyót, folytatva korábban megkezdett gyűjtését, mely által Tulcea megyei C. A. Rosetti község defibrillátorhoz jut.

Krónika

2014. május 22., 19:022014. május 22., 19:02

A Vitéz Kürtős Team sportversenyeken és utazások révén 2011 óta népszerűsíti a kürtőskalácsot és az erdélyi konyhát a világ különböző tájain. Több jótékonysági akcióban is részt vettek már – most zajló gyűjtésük által a Duna-deltai község juthat automata defibrillátorhoz – ez a berendezés életmentő lehet hirtelen szívleállás esetén.

A Vitéz Kürtős cég március óta gyűjt a körülbelül 500 ezer forint értékű szerkezetre: minden eladott kürtőskalács árából tizenöt forintot erre tesznek félre. Összesen mintegy negyvenezer kürtőst kell eladniuk a teljes összeg megszerzéséhez. A jótékonysági akciót a Vitéz Kürtős Team szintén jótékonysági kajaktúrával teszi még hatékonyabbá. A csapat egyik alapító tagja a székelyudvarhelyi származású Bálint Gáspár, a másik a korábban Székelykeresztúron élt Bálint F. Gyula.

Kezdeményezésükhöz több, a cégnél dolgozó udvarhelyszéki is csatlakozik. A csapat bevállalós tagjai június 2-án a Fekete-erdőnél ülnek kajakba, majd több szakaszban 2860 kilométert tesznek meg vízen, egészen a Fekete-tengerig. Az út során esténként számos Duna menti településen sütnek kürtőskalácsot a helybélieknek, a magyar közösségeknek.

A csapat várhatóan július közepére éri el C. A. Rosetti községet, ahol úgy érzik, igencsak elkél a segítség. Az öt szomszédos települést összesen mintegy ezren lakják, köztük körülbelül száz gyerek. A kajakosok mindenkit arra biztatnak, hogy lehetőségei szerint csatlakozzon az akcióhoz: kisebb-nagyobb szakaszon, akár kerékpárral is lehet őket követni.

A kürtőskalácssütő cég alkalmazottjai – a csapat többi tagja – szintén biciklin kísérik a csoportot Bécstől Budapestig. A kezdeményezéshez csatlakozók esténként kipróbálhatják a kürtőskalácssütést is – ígérik a szervezők.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
Hirdetés
Hirdetés