Hirdetés

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

elnökválasztás

Sok a tisztázni való kérdés az érvénytelenített elnökválasztás körül

Fotó: Orbán Orsolya

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán. A megismételt elnökválasztás nyomán lett államfő Nicușor Dan.

Pataky Lehel Zsolt

2026. október 14., 21:392026. október 14., 21:39

A vádhatóság közleménye szerint a feljelentéseket egy egyesület nyújtotta be az elnökválasztás érvénytelenítése miatt, és július 27-én rendelték el a nyomozást. Egyelőre úgynevezett in rem eljárás zajlik, azaz a bűncselekmények gyanújának megalapozottságát vizsgálják.

Ügyészségi források szerint a feljelentéseket a Szabadságért és Társadalmi Egyenlőségért Egyesület (ALES) képviselői nyújtották be a 2024. december 6-án érvénytelenített államfőválasztással kapcsolatos civil kezdeményezésük keretében.

Hirdetés

A feljelentésekben az ALES többek között

  • bűnszervezet létrehozásával,
  • hivatali visszaéléssel,
  • emberiesség elleni bűncselekményekkel
  • és a választójog gyakorlásának akadályozásával

vádolja azokat a személyeket, akik az egyesület szerint közreműködtek a 2024-es államfőválasztás első fordulójának érvénytelenítésében. Az ALES korábban közölte a Facebook-oldalán, hogy feljelentést tett a legfőbb ügyészség ellen is, amiért nem vette komolyan a panaszaikat.

Egy elnökválasztás megsemmisítésének kronológiája

Mint köztudott, a 2024-es elnökválasztás első fordulóját – általános meglepetésre – Călin Georgescu független jelölt nyerte, a második fordulóba pedig Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltje és akkori elnöke jutott.

Az alkotmánybíróság akkor rendelte el az eredmény érvénytelenítését és az egész választási folyamat megismétlését, amikor a külföldi szavazókörökben már megkezdődött a szavazás a második fordulóban.

A taláros testület azután hozta meg döntését, hogy Klaus Iohannis akkori államfő nyilvánosságra hozta a hírszerzés jelentését, miszerint a választási kampányt egy külföldi szereplő – a gyanú szerint Oroszország – befolyásolta. Iohannis – akinek a második elnöki mandátuma 2024 decemberének végén járt volna le – hivatalban maradt, amiért sok kritika érte, végül 2025. február 12-én lemondott, és Ilie Bolojan szenátusi házelnök vette át az ügyvivő államfői feladatokat.

A megismételt – 2025 májusában megszervezett – elnökválasztáson

Georgescut, akiről kiderült, hogy az egykori Vasgárda szélsőségesen jobboldali, antiszemita szervezet eszméit vallja, és félkatonai szervezetekkel működött együtt,

már nem engedték indulni, sőt tiltott kampányfinanszírozás miatt eljárást indítottak ellene (később az alkotmányos rend elleni szervezkedéssel is megvádolták, újabban pedig adócsalás miatt is vizsgálat folyik ellene), ami hívei körében széleskörű tiltakozást, utcai tüntetéseket váltott ki.

Az új választáson a „rendszerpártok” – a liberálisok, szociáldemokraták és az RMDSZ – jelöltjeik leszereplése után Crin Antonescu személyében közös jelöltet támogattak, míg az USR megvonta bizalmát saját jelöltjétől, Lasconitól, és inkább a függetlenként induló bukaresti főpolgármester, Nicușor Dan mögé sorakozott fel. A második fordulóba Dan és a „Georgescu-tanonc” George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke jutott, s végül Dan került ki győztesként (a „nagy” pártok által támogatott Antonescu leszerepelt, tovább csorbítva a PSD, a PNL és az RMDSZ hitelét).

Nicușor Dan államfői beiktatása után megígérte, hogy nyilvánosságra fogja hozni az elnökválasztás érvénytelenítésének körülményeit, de mindeddig adós maradt ezzel.

korábban írtuk

Nicușor Dan közölte, lesz-e egyáltalán jelentés arról, miért érvénytelenítették a 2024-es elnökválasztás eredményét
Nicușor Dan közölte, lesz-e egyáltalán jelentés arról, miért érvénytelenítették a 2024-es elnökválasztás eredményét

Nicușor Dan államfő közölte, az elnöki hivatal ígéretéhez híven előbb-utóbb közzé teszi a jelentést a 2024-es elnökválasztás eredményének érvénytelenítéséről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
Hirdetés
Hirdetés