
Különleges helyszínen, a Tarnicai-tónál forgatta első videóklipjét a Manó és Gregor zenekar
Fotó: képernyőmentés
Üde színfolt a hazai zenei palettán a Mano&Gregor zenekar, amely az indie-folk stílust szeretné meghonosítani Erdélyben. Az együttest alapító két fiatal, Ráduly Botond Manó és Petri Gergő mesélt a Krónikának frissen forgatott videóklipjükről, a zenekar választott stílusáról, barátságukról, újra és újra kereszteződő zenei pályájukról.
2022. július 23., 19:302022. július 23., 19:30
Látványos, izgalmas képi világ és üde, fiatalos hangzás jellemzi a Mano&Gregor erdélyi zenekart, amely néhány napja debütált a Tárnica-tónál Warm Freeze (Meleg fagy) címmel forgatott klipjével, amely néhány héttel bemutatása után már közel nyolcezres nézettségnél jár.
Az együttes alapítói, Ráduly Botond Manó és Petri Gergő nem ismeretlenek a hazai, sőt a külföldi közönség számára sem, hiszen előbbi magyarországi és romániai tehetségkutatók révén is hírnevet szerzett, míg a Gregor művésznevet használó Petri Gergő volt a Selfish Murphy, a Whisperblast és a kolozsvári Knock Out tagja is. A zenekar tagjai még Kis Tamás basszusgitáros, Szekeres Árpád Áron dobos és Kádár Zoltán János (Krampusz) is, aki több hangszeren is játszik a formációban.
„Van egy ilyen kerete a mi munkásságunknak, együtt kezdtünk el muzsikálni, és most újra együtt zenélünk, és reméljük, hogy ez nem a vége. Jó, hogy ideérkeztünk egymáshoz. Az ember növekszik, öregedik, változik, talán kicsit beérik az agya, vagy másképp gondolja a dolgokat. Ugyanígy van a muzsikával is, szóval mondhatjuk azt, hogy zeneileg is beértünk” – fogalmazta meg Manó. Gregor szerint elértek A pontból B-be.
„Szerintem alapvetően az embernek az a jó, hogyha ezt meg tudja csinálni. Ma már nem biztos, hogy menő az, amit akkor csináltunk, de mi akkor azt éreztük jónak és komolynak. És ezt is pontosan ugyanolyan komolynak érezzük. Amúgy a lelkülete az egyik zenéjének a másikhoz képest különösebben nem változott, csak a stílus meg a tálalás” – részletezte Gregor.
Az elmúlt évek kapcsán Manó, aki jelenleg zenét, éneket tanít, elmesélte, hogy nagyon finomvegyesek a tehetségkutatókon szerzett élményei, tapasztalatai, hiszen bár a sikerek adtak egyfajta önbizalmat, betekintést nyert egy olyan világba, ahol kell törtetni, nyomulni, eladni magad, és ami szerinte nem neki való.
Gregor az előző együtteseivel több európai turnén is részt vett, tizennégy országban turnéztak, így sok ország embereit, kultúráját ismerte meg, ami szerinte elengedhetetlen volt ahhoz, hogy most a Mano&Gregorról beszéljünk, mert Nyugat-Európában ismerte és szerette meg igazán az általuk játszott indie-folk stílust, melynek az intimitása ragadta meg.
– mondta Gergő.
A két fiatal azt is elmondta, hogy zenéjük indie- és folkelemeket ötvöz, előbbi fiatalossá és vagánnyá teszi a hangzást, illetve a folkelemek az angolszász, amerikai hagyományból származnak, így egy, a térségünkben kevésbé szokványos dallamot eredményeznek. Gergő azt is elmondta, sokat gondolkodtak azon, hogy Románia felkészült-e már erre a műfajra, és kicsit ma is úgy érzik, hogy nem, de ezzel együtt úgy vélik, hogy egyszer csak meg kell mutatni ezt a stílust is az erdélyieknek. Különben tapasztalataik alapján itthon főleg a fiatalabb korosztály jár koncertekre, kocsmába zenét hallgatni, és ha az idősebbek el is mennek meghallgatni egy-egy együttest, a rendezvényekre jellemző a korosztály szerinti klikkesedés. Nyugatabbra az emberek kortól függetlenül élvezik a zenét, barátkoznak, továbbá Nyugaton az idősek is „mernek” rajongani például egy bandáért, önfeledtek lenni.
Mano&Gregor mesélt az első videóklipjük forgatásáról is, amely igencsak kalandosra sikerült, hiszen egy videóklip mögött általában áll egy kiadó, illetve egy 30–40 fős stáb, de a fiúk mondhatni önerőből, csapatot toborozva oldották meg. „A mi esetünkben jól működő kiadó nem volt, hanem volt egy kapcsolatrendszerünk, tudtuk, hogy kit kell keresnünk, hogy összeállítsuk ezt a puzzle-t” – mesélték. Elmondták, hogy bár a munka nagy részét az előkészületek jelentették, melyekben Gergő barátnője, Szekeres Lilla hatalmas segítséget nyújtott, a forgatás is izgalmakkal teli volt, hiszen többek között egy pianínót kellett feljuttassanak egy autóval nem megközelíthető hegyi tisztásra, illetve az időjárás is próbált kiszúrni velük, drónokat kellett újrakonfigurálni az eső miatt, csúszások nehezítették a munkát.
A zenekar a közeljövőben a közönségépítésre koncentrál, de ezt inkább bensőséges közegben, zárt közösségimédia-csoportokban, kocsmákban zenélve szeretnék, mivel a zene közös szeretete, a ráhangolódás fontosabb, mint a számok. Nem a meggazdagodás a cél, a zenekar tagjai élvezik, amit csinálnak, és szeretnék, ha a közönség is kedvét lelné zenéjükben. „Hiszünk abban, hogy az emberek, hogyha személyes kapcsolatot tudnak létesíteni a zenészekkel, akkor szívesebben mennek el koncertre is, mert olyan, mintha hazajárnának” – mondták. Hozzátették, szerintük Erdélyben is meg lehet élni zenélésből, de az általában nagyon komoly elköteleződést jelent, ők meg nem feltétlenül ezt az utat szeretnék járni, fontosabb, hogy ők és a közönség is élvezzék a zenét, hogy jó élmény legyen a zenélés, a zenehallgatás.
Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.
Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A téli hónapok gasztronómiája nehezen képzelhető el savanyú káposzta nélkül: aki nem maga teszi el, az megvásárolja a piacon vagy a nagyáruházakban. A sokoldalúan felhasználható, méltán népszerű vitaminbombát a világ számos pontján ismerik.
Egy kutyafalka négy autót rongált meg Aradon, belemartak a gépkocsik karosszériájába, darabokat téptek le azokból. Feltehetően az autókban rejtőző macskák miatt viselkedtek agresszíven az ebek, amelyek közt kóbor kutyák is voltak.
Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.
Földes László Hobo december 19-én, pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színházban ad koncertet. Hobo a magyar blues élő legendájának számít.
szóljon hozzá!