Az indie-folkot honosítaná meg a Mano&Gregor: egyedi hangzásával üde színfoltja az erdélyi zenei palettának a zenekar

Az együttes alapítói, Ráduly Botond Manó és Petri Gergő nem ismeretlenek a hazai, sőt a külföldi közönség számára sem, hiszen előbbi magyarországi és romániai tehetségkutatók révén is hírnevet szerzett, míg a Gregor művésznevet használó Petri Gergő volt a Selfish Murphy, a Whisper­blast és a kolozsvári Knock Out tagja is. A zenekar tagjai még Kis Tamás basszusgitáros, Szekeres Árpád Áron dobos és Kádár Zoltán János (Krampusz) is, aki több hangszeren is játszik a formációban.

„Van egy ilyen kerete a mi munkásságunknak, együtt kezdtünk el muzsikálni, és most újra együtt zenélünk, és reméljük, hogy ez nem a vége. Jó, hogy ideérkeztünk egymáshoz. Az ember növekszik, öregedik, változik, talán kicsit beérik az agya, vagy másképp gondolja a dolgokat. Ugyanígy van a muzsikával is, szóval mondhatjuk azt, hogy zeneileg is beértünk” – fogalmazta meg Manó. Gregor szerint elértek A pontból B-be.

„Szerintem alapvetően az embernek az a jó, hogyha ezt meg tudja csinálni. Ma már nem biztos, hogy menő az, amit akkor csináltunk, de mi akkor azt éreztük jónak és komolynak. És ezt is pontosan ugyanolyan komolynak érezzük. Amúgy a lelkülete az egyik zenéjének a másikhoz képest különösebben nem változott, csak a stílus meg a tálalás” – részletezte Gregor.

„Az indie-folkban lemehetsz a lelkedig”

Az elmúlt évek kapcsán Manó, aki jelenleg zenét, éneket tanít, elmesélte, hogy nagyon finomvegyesek a tehetségkutatókon szerzett élményei, tapasztalatai, hiszen bár a sikerek adtak egyfajta önbizalmat, betekintést nyert egy olyan világba, ahol kell törtetni, nyomulni, eladni magad, és ami szerinte nem neki való.

Gregor az előző együtteseivel több európai turnén is részt vett, tizennégy országban turnéztak, így sok ország embereit, kultúráját ismerte meg, ami szerinte elengedhetetlen volt ahhoz, hogy most a Mano&Gregorról beszéljünk, mert Nyugat-Európában ismerte és szerette meg igazán az általuk játszott indie-folk stílust, melynek az intimitása ragadta meg.

– mondta Gergő.

A két fiatal azt is elmondta, hogy zenéjük indie- és folkelemeket ötvöz, előbbi fiatalossá és vagánnyá teszi a hangzást, illetve a folkelemek az angolszász, amerikai hagyományból származnak, így egy, a térségünkben kevésbé szokványos dallamot eredményeznek. Gergő azt is elmondta, sokat gondolkodtak azon, hogy Románia felkészült-e már erre a műfajra, és kicsit ma is úgy érzik, hogy nem, de ezzel együtt úgy vélik, hogy egyszer csak meg kell mutatni ezt a stílust is az erdélyieknek. Különben tapasztalataik alapján itthon főleg a fiatalabb korosztály jár koncertekre, kocsmába zenét hallgatni, és ha az idősebbek el is mennek meghallgatni egy-egy együttest, a rendezvényekre jellemző a korosztály szerinti klikkesedés. Nyugatabbra az emberek kortól függetlenül élvezik a zenét, barátkoznak, továbbá Nyugaton az idősek is „mernek” rajongani például egy bandáért, önfeledtek lenni.

Pianínó a hegyi tisztáson, zuhogó esőben

Mano&Gregor mesélt az első videóklipjük forgatásáról is, amely igencsak kalandosra sikerült, hiszen egy videóklip mögött általában áll egy kiadó, illetve egy 30–40 fős stáb, de a fiúk mondhatni önerőből, csapatot toborozva oldották meg. „A mi esetünkben jól működő kiadó nem volt, hanem volt egy kapcsolatrendszerünk, tudtuk, hogy kit kell keresnünk, hogy összeállítsuk ezt a puzzle-t” – mesélték. Elmondták, hogy bár a munka nagy részét az előkészületek jelentették, melyekben Gergő barátnője, Szekeres Lilla hatalmas segítséget nyújtott, a forgatás is izgalmakkal teli volt, hiszen többek között egy pianínót kellett feljuttassanak egy autóval nem megközelíthető hegyi tisztásra, illetve az időjárás is próbált kiszúrni velük, drónokat kellett újrakonfigurálni az eső miatt, csúszások nehezítették a munkát.

A zenekar a közeljövőben a közönségépítésre koncentrál, de ezt inkább bensőséges közegben, zárt közösségimédia-csoportokban, kocsmákban zenélve szeretnék, mivel a zene közös szeretete, a ráhangolódás fontosabb, mint a számok. Nem a meggazdagodás a cél, a zenekar tagjai élvezik, amit csinálnak, és szeretnék, ha a közönség is kedvét lelné zenéjükben. „Hiszünk abban, hogy az emberek, hogyha személyes kapcsolatot tudnak létesíteni a zenészekkel, akkor szívesebben mennek el koncertre is, mert olyan, mintha hazajárnának” – mondták. Hozzátették, szerintük Erdélyben is meg lehet élni zenélésből, de az általában nagyon komoly elköteleződést jelent, ők meg nem feltétlenül ezt az utat szeretnék járni, fontosabb, hogy ők és a közönség is élvezzék a zenét, hogy jó élmény legyen a zenélés, a zenehallgatás.