Trend a háztartásbeliség idealizálása
Fotó: Pixabay
Egyre több országban jelenik meg újra az a narratíva, amely szerint a nők igazi hivatása a család, a konyha és a gyerekszoba. Ez nem új jelenség – a történelemben számtalan példát láttunk rá, így a kérdés inkább az: hogyan fordulhat elő, hogy a 21. században ismét erősödik ez a gondolatvilág, és mit árul el rólunk, társadalmainkról?
2025. október 12., 18:562025. október 12., 18:56
Az elmúlt évtizedekben újra és újra felbukkant a jelenség, hogy a politika és a közbeszéd a nők szerepét elsősorban az anyaság és a háztartás köré szervezte. Bár első pillantásra idilli és nosztalgikus képet fest a „boldog otthon” világáról, közelebbről nézve ez a trend gyakran komoly társadalmi, gazdasági és egészségügyi következményekkel jár. A történelem és a jelen példái egyaránt azt mutatják, hogy a nők „házi szerepeinek” felértékelése sokkal inkább stratégiai eszköz, mintsem ártatlan kulturális nosztalgia.
A történelem során a hatalom újra és újra felfedezte magának a női princípiumokat és a női szerepeket, mint a politikai befolyásolás eszközeit – olvasható a Digi24 cikkében.
Gertrud Scholtz-Klink, a náci női hivatal vezetője például gondoskodott arról, hogy a propaganda édes, gondtalan képet fessen a családi életről – miközben a háttérben a rendszer brutális működése zajlott.
A második világháború után a hidegháborús Amerika sem maradt mentes ettől a gondolkodásmódtól. A mccarthyzmus idején a „tökéletes amerikai család” képe erősítette a kapitalista Nyugat fölényét a kommunista Kelet fölött, illetve terelte vissza a háború miatt dolgozni kényszerülő nőket „a helyükre”, hogy gyerekeket szüljenek és neveljenek, ezáltal téve naggyá Amerikát.
A nőknek szánt szerep ekkor a háziasszony és az anya volt: ők testesítették meg az amerikai álmok tisztaságát, miközben férjeik a munka világában vagy a politikai frontvonalon küzdöttek.
Aztán jött az 1960–70-es évek szexuális forradalma, amikor a nők elkezdtek saját testük és életük felett rendelkezni. A fogamzásgátló tabletta, a feminizmus második hulláma, a polgárjogi mozgalmak mind-mind megrengették azt a világképet, amelyben a nő szerepe csupán a feleség és anya státuszára korlátozódott. A társadalmi nyitás azonban nem tetszett mindenkinek: a ’80-as évek konzervatív fordulata sok helyen visszahozta a „tradicionális család” ideálját, immár a modern marketing és a televízió csatornáin keresztül.
Ma újra mintha ugyanezek a minták térnének vissza. Csak éppen digitális köntösben.
A közösségi médiában terjedő tartalmak első látásra ártatlanok: receptek, kertészkedés, anyaságról szóló szép képek, mégis, a mögöttes üzenet az, hogy a nők „természetes” szerepe nem más, mint a gondoskodás, a család összetartása – és semmi több.
A womanosphere különlegessége, hogy egyszerre vonzó és veszélyes.
Veszélyes azonban azért, mert a tartalom sokszor ideológiailag átitatott: a hagyományos nemi szerepeket „természetesként” állítja be, elutasítva a nemi egyenlőséget, a reproduktív jogokat és a modern emancipáció vívmányait.
A jelenség különösen érdekes azért, mert a mai gazdasági és társadalmi valóság sokkal kevésbé teszi lehetővé az egykeresős családmodellt, mint például az 1950-es években. Mégis, a nosztalgia működik.
A történelmi példák azonban arra intenek, hogy ezek az ideológiák sosem pusztán a családi boldogságról szóltak. A náci Németországban a háziasszonyok munkája pótolta az állam hiányosságait az élelmiszerhiány idején. A hidegháborús Amerikában a tökéletes háztartás képe fegyver volt a propaganda frontján. És ma is: sokszor a kormányok felelősségének áthárítását szolgálja, amikor a nők vállára teszik a terhet az oktatás, az egészségügy vagy a szociális háló hiányosságainak pótlásában.
A kérdés tehát nem az, hogy a család és az anyaság fontos-e – mert nyilván az, inkább az, hogy mennyire egészséges, ha ezekből kizárólagos ideológiát gyártunk, és ezzel újra és újra szűk korlátok közé szorítjuk a nőket.
Napjainkban a világ több pontján ismét erősödik a hagyományos női szerepek hangsúlyozása. Az Egyesült Államokban például az abortuszhoz való hozzáférés korlátozása és pronatalista ösztönzők bevezetése mutatja, hogy a politika újra stratégiai eszközként kezeli a nők testét. Egy 2024-es elemzés szerint ezek a korlátozások évente 61 milliárd dolláros gazdasági veszteséget okoznak, miközben az anyai és csecsemőhalandóság emelkedik.
A legtöbb nő számára a család és az anyaság valóban a legfőbb, de általában nem kizárólagos beteljesítő életcél. Ám amikor ez az egyetlen legitim szereppé válik, akkor az egyéni választás szabadsága szűkül.
Ráadásul a jogi és társadalmi korlátozások – például a reproduktív jogok szűkítése – olyan helyzeteket teremtenek, ahol a nők kiszolgáltatottabbak lesznek, és nehezebben tudnak kilépni bántalmazó kapcsolatokból vagy önálló életet építeni.
A politikusok számára a tradwife (a tradwife trend lényege, hogy a női szerepeket újra a hagyományos, 1950-es évekbeli mintákhoz igazítja: főleg háztartás, gyereknevelés és a család támogatása) és womanosphere szemlélet támogatása nem csupán ideológiai kérdés, hanem stratégiai eszköz is.
A pronatalista politikák, mint a gyermekvállalást ösztönző támogatások, demográfiai szempontból is előnyösek, miközben a női munkaerő egy részének visszaterelése a háztartásba a munkaerőpiaci versenyt mérsékli, és a hagyományos gazdasági szerepeket erősíti. Egyszóval a női szerepek idealizálása egyszerre szolgálja a politikai hatalom fenntartását, a társadalmi kontroll erősítését és a gazdasági költségek csökkentését, miközben vizuálisan és érzelmileg vonzó narratívát kínál a lakosság számára.
A hagyományos női szerepek újraidealizálása gyakran kapcsolódik pronatalista programokhoz, gazdasági döntésekhez és politikai üzenetekhez, amelyek bizonyos csoportok hatalmi helyzetét erősítik.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!