A szőlőről szinte mindenkinek elsőre a borospohár jut eszébe, pedig évezredeken át sokkal inkább a tányér volt az „otthona”.
Bár szűkösebb költségvetésből, de a közösségerősítés és -építés iránti töretlen lelkesedéssel tartják idén a szeptember 13-ig tartó nagybányai Főtér Fesztivált.
Sok az úgynevezett helikopter-szülő, aki folyamatosan a gyereke körül „kering” – innen az elnevezés –, és túlzottan beavatkozik az életébe: mindent megold helyette.
Négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyez a Kaszás Attila-díjért Bartha Boróka, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház művésze, akire szeptember 15-ig szavazhat a közönség.
Milyen hibától óvakodjon a kezdő befőző, miért fontos a helyi alapanyag, és melyik erdélyi tartósítási tudás, módszer tűnhet el örökre, ha nem mentjük meg időben?
Emlékünnepre készülnek Koltón a Teleki-kastélyban, ahol egykor Petőfi Sándor és Szendrey Júlia töltötte mézesheteit. Miért nevezték „vad” grófnak Teleki Sándort, miként barátkozott össze az arisztokráciát megvető Petőfivel?
A magyar kormány támogatóan viszonyul a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCsSz) tevékenységéhez. Legalábbis ez derült ki, amikor Lannert Judit oktatási miniszter csütörtökön online beszélgetést folytatott csángó gyerekekkel.
Nagyváradon másodszor rendezik meg szeptember 4. és 6. között a Zsidó Kulturális Napokat. A rendezvény kapcsán Rézműves Róberttel, a Nagyváradi Zsidó Hitközség kántorával és előimádkozójával beszélgettünk.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Lakossági tiltakozássorozat nyomán ismét a hatóságok figyelmének középpontjába kerültek a Kolozs megyei Erdőfelek községhez tartozó Bányabükk térségében tapasztalható forgalmi és közlekedésbiztonsági problémák.
Míg a profitorientált, világi vállalatok esetében általában szűkebb a tevékenységi kör és sokkal több a gazdasági szakember, addig az egyházak esetében szerteágazóbb a gazdasági tevékenységi kör és kevesebb a szakember.
Kimerültség, cinizmus, romló hatékonyság – a teljesítménykényszer okozta kiégés ma már minden szerepünkben utolérhet: munkahelyen, gyermekként, szülőként, párkapcsolatban is.
A technológia sokkal gyorsabban fejlődik, mint az ember képes, nem vagyunk felkészülve az állandó gyors változásra, amiben élünk. Mi magunk fejlesztjük az AI-t, nincs „karmester” mögötte – fejtette ki Király Attila, egy kolozsvári SEO-ügynökség alapítója.
Három kiállítás mutatja be magyar és román nyelven a 130 éve született Márton Áron püspök életművét, szellemi-lelki örökségét a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Elhivatott, a magyar oktatásért áldozatot vállaló óvónőket és tanítónőket keres a moldvai magyar oktatási hálózat. Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének oktatási koordinátora megkeresésünkre a Bákó megyei magyar oktatás jelenéről beszélt.
Ha valaki hozzászokik ahhoz, hogy folyamatosan igazat adnak neki, torz képet alakíthat ki saját életéről.
A padlizsán, amit Erdélyben román hatásra „vinete” vagy „vineta” szóval illetnek, évezredes utat járt be Indiától a Kárpát-medencéig – ma a balkáni krémek, a görög moussaka és a török sültek nélkülözhetetlen alapanyaga.