Történetekből történelmi színezet – Kolozsvári díj Dragomán Györgynek

Gabriel Bota, a fesztivál művészeti igazgatója elmondta, hogy Dragomán György Fehér király című könyve óriási sikert aratott a román irodalomkedvelők körében – olvasható az MTI-n. Ezért ragaszkodtak az író kolozsvári meghívásához, díjazásához, és ahhoz, hogy a Máglya román kiadását a fesztivál keretében mutassák be.

A magától kanyarodó történet

A regényt Rugul címen jelentette meg román nyelven a Polirom kiadó Gábos-Foarta Ildikó fordításában. A Kolozsvár főterén felállított sátorban tartott könyvbemutatón Visky András író, dramaturg beszélgetett Dragomán Györggyel, aki románul válaszolt a kérdésekre.

Mint felidézte, 15 éves korában költözött el Marosvásárhelyről, az 1989-es romániai forradalom idején már Magyarországon élt. Amikor írni kezdte a Máglyát, még nem tudta, hogy ez a romániai forradalom, és a közvetlenül azt követő időszak regénye lesz, a történet szinte magától kanyarodott ebbe az irányba. Reményét fejezte ki, hogy az Erdélyből Magyarországra telepedett írók – rajta kívül Bodor Ádám és Bartis Attila – alkotásai egy kicsit a romániai irodalom részét is képezik.

Visky András felvetésére, hogy miért maradtak ki teljesen az etnikai vonatkozások a könyveiből, Dragomán György azt válaszolta: már a Fehér Király megírásakor érezte, hogy nem keverheti bele a könyvbe a román–magyar szempontokat. Ha megtenné, arra érezne késztetést, hogy megpróbáljon igazságot tenni, erre pedig képtelennek érzi magát. Elmondta, hogy készül egy harmadik regénye is, amely a Fehér Király és a Máglya világát idézi, de a három könyvet mégsem lehet trilógiának tekinteni. „Ha ezt a világot kiírom magamból, akkor talán valami egészen máshoz kezdhetek” – jegyezte meg Dragomán György.

A hadarás és hallgatás könyve

Az íróval csütörtök este a kolozsvári magyar színház stúdiótermében találkozott a magyar olvasótábor. A mintegy 150 érdeklődő jelenlétében tartott pódiumbeszélgetésen Dragomán György a Kolozsvári Állami Magyar Színház beszélgetősorozatának vendégeként válaszolt Visky András kérdéseire.

Egyebek között arról beszélt, hogy mindig a szabadság mibenléte érdekelte. Könyvei történetekből építkező szerkezetét magyarázva azt a viccet említette, amikor a varrógépgyár munkása otthon összerakja a gyárból hazavitt alkatrészeket, és gépfegyver jön ki belőlük. A teátrum igazgatóhelyettese emlékeztetett arra, hogy Dragomán jelenléte nem véletlen a színházban, hiszen áprilisban Dragomán-ősbemutatót tartanak a sétatéri színpadon: Szász János rendezésében viszik színre a Kalucsni című darabot.

Dragomán két nagysikerű, több nyelvre lefordított regénye, A fehér király és a nemrég megjelent Máglya is Erdélyhez kötődik. Előbbi egy kisfiú elbeszélése a rendszerváltás előtti élményeiről, utóbbi pedig egy 13 éves kislány, Emma monológja a korszak körüli időszakról. Az író elmondta, nem véletlen, hogy még mindig marosvásárhelyi élményei adják meg az alaphangot műveiben, hiszen nagyon éles emlékei vannak gyerekkorából, már két éves korából is őriz „tapintható\", határozott emlékképeket.

Első regénye egyébként A pusztítás könyve volt, amelyet 18 évesen kezdett el írni egy 26 éves főhősről, ám mire kész lett a könyv, már meghaladta képzeletbeli hőse korát. „Az a könyv a romok szemszögéből íródott, és amikor készen lettem vele, úgy éreztem, ha még egy olyan pontos, hideg mondatot leírok, amilyen nyelvezetben azt a regényt írtam, akkor egész életemben így fogok írni, de ezt nem akartam. Ezért választottam a második regényhez egy gyereknarrátort\" – mondta.

Dragomán szerint A Fehér király a hadarás, a folyamatos beszéd könyve, hiszen a főhősnek muszáj megállás nélkül beszélnie, hogy elmondja, ami vele történt, a Máglya Emmájának viszont túl nagy teher, ami vele történt, túl sokáig nem beszélt róla, így a regényben is nehéz megszólalnia, a Máglya tehát a hallgatás könyve. Az író azt is bevallotta, nem akar soha a történelemről írni, ám azoka a kis történetek, amelyből egy-egy könyve összeáll végül együttesen mindig történelmi színezetet adnak az egésznek.

„Sosem volt jó a világ, elég sötéten látom. Tulajdonképpen mindig két háború között vagyunk, ha más nem, belső háborúink folyamatosan zajlanak\" – magyarázta könyvei „apokaliptikus felütésének\" hátterét az író. A színházzal kapcsolatban elmondta: sosem igyekezett „bekerülni\" ebbe a világba, ugyanis nem tudta volna elviselni, hogy a dramaturg át akarja íratni vele a darabot, amelyet amúgy is sokszor átírt, mire elkészült vele. A saját darabjai rendezőjeként azért nem tudná elképzelni magát, mert a színház diktatúra, ahol a rendező egyszemélyben dönt, ő viszont sosem parancsolgatott senkinek, és neki sem parancsolt senki.