Hirdetés

Tompa Andrea kolozsvári ihletésű regénye nyerte az idei Libri irodalmi díjat

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Tompa Andrea Omerta című regénye nyerte az idei Libri irodalmi díjat. A mű cselekménye Kolozsváron játszódik az 1956-os forradalom idején és a diktatúra első éveiben. A Libri irodalmi közönségdíjat Bödőcs Tibor Addig se iszik című paródiakötete kapta.

MTI

2018. május 16., 11:532018. május 16., 11:53

2018. május 16., 12:452018. május 16., 12:45

A Libri irodalmi díjat 2016-ban alapította a Libri Könyvkereskedelmi Kft. azzal a céllal, hogy díjazza az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit. Az idei elismeréseket kedden este adták át a Budapest Music Centerben (BMC) - olvasható a Libri-Bookline Zrt. közleményében.

Mint írják, a díjat elnyerő könyvek szerzői 1-1 millió forint pénzjutalmat kapnak, valamint 25-25 millió forint értékű médiatámogatást, amelyet bármelyik könyvük promóciójára felhasználhatnak.

Hirdetés

A magyarországi kulturális élet több mint 100 képviselője tehetett javaslatot, hogy a 2017-ben megjelent alkotások közül melyik 10 kerüljön a szakmai zsűri elé, valamint melyekre szavazhasson közönség. A tíz döntős könyv között volt a díjazottak mellett Földényi F. László A melankólia dicsérete, Kemény István Lúdbőr, Nádas Péter Világló részletek, Parti Nagy Lajos Létbüfé, Peer Krisztián 42, Spiró György Kőbéka, Tolnai Ottó Nem könnyű és Vida Gábor Egy dadogás története című kötete is.

A szakmai zsűri tagjai Fullajtár Andrea, Szilágyi Zsófia, Bálint András, Beck Zoltán és Károlyi Csaba voltak. A közlemény idézi Károlyi Csaba irodalomkritikust, a zsűri tagját, aki szerint

Tompa Andrea Omerta című regénye "szenvedélyesen beszél", és "erős nyelve van ehhez a szenvedélyességhez".

A műben "három különlegesen érzékeny nő és egy kissé félszegen megszállott férfi elragadó szólamát" hallhatja az olvasó.

Idén több mint 15 ezer közönségszavazat érkezett a szervezőkhöz. Az Addig se iszik, Bödőcs Tibor első könyve, 2017 legkeresettebb magyar könyve volt, szeptemberi megjelenése óta a sikerlisták élén található. A közlemény szerint a kötet az olvasásnépszerűsítés mintapéldája, hiszen a nevetés nyelvén keresztül hozza közelebb az olvasóhoz a magyar- és a világirodalom nagyjait.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
2026. július 18., szombat

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1

Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1
2026. július 15., szerda

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány

A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány
2026. július 14., kedd

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió

Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió
Hirdetés
Hirdetés