Színre vitték a Sztálin által üres és ártalmas irománynak nevezett Az öngyilkos című vígjátékot Nagyváradon

Röviden talán úgy mondhatjuk, hogy a történelem olyan világot kreált, ahol bármi bármikor megtörténhet, lehetetlenről viszont szó sem eshet. A darab szellemisége kapcsán két korabeli jellemzést idéznék: a huszadik század színjátszását megújító Sztanyiszlavszkij szerint a darab „egy zseni műve”, Sztálin pedig „üres és ártalmas irománynak” mondta.

Különösen az utóbbi minősítés sejteti, hogy valójában mi is az, ami a cselekményt előreviszi: az épp átélt változásokról terjedő, központi, intézményes hazugságok embert próbáló, lélekölő hálójában való vergődés és ennek következményei.

Szemjonovics vállalja az együttlétet a halállal

A főhős Szemjon Szemjonovics Podszekalnyikov (Hunyadi István) egy banális, vacsora miatti házastársi összeszólalkozás után bejelenti, hogy öngyilkos lesz, és ez a mondhatni véletlenül a feleségéhez „vágott” ígéret teremti meg azt a helyzetet, amiből csak nagyon nehezen tud kiszabadulni. Az igazi ok viszont nem is a kenőmájas, hanem a már jó ideje tartó munkanélkülisége.

mert ők azt fogják terjeszteni, hogy az elhazudott közügyek és az egész félresikerült társadalmi változások miatt választotta inkább a halált. Hamar elhiszi Podszekalnyikov a hőssé avatási ígéreteket, de mégsem képes az élettől megválni, holott már a koporsóját is elhozzák az újdonsült barátok.

Folytonos napirendi téma marad az öngyilkosság, gyakorlatilag Szemjon Szemjonovics vállalja az együttlétet a halállal, sőt „beköltözik” a koporsóba, de a végkövetkeztetése mégis az, hogy az életnél nem létezik jobb alternatíva.

A groteszk alapvonását a szöveg is hordozza

A főszerepében Hunyadi István nagyon jó alakítást nyújtott, és partnerei sem hagytak semmiféle kívánnivalót a szerepformálásuk tekintetében. Botos Bálint rendező viszont – véleményem szerint – túlmozgatta a játékot, sajnos ez a harsányság és a folyamatos ide-oda rohangálás nagyon eluralta már a váradi Szigligeti Színház színpadát, és fölöslegesen húzza el a játékidőt.

A Golicza Előd tervezte dísz­letek tetszettek, Bajkó Blanka Aliz jelmezei kevésbé. Azt sem értettem, miért kellett a felismerhetetlenségig elrútítani a szereplőket – a néhány éve már „divatjamúltnak minősített”, egykori gazdag műsorfüzetek hiánya és az előbb mondottak miatt kár, hogy nekem sem sikerült mindenkit felismernem.

Mindennek ellenére az április 1-jei bemutatónak szép sikere lett, az pedig később derül ki, hány előadásig tart majd a premieren tapasztalt lelkesedés. Az öngyilkos című vígjátékot április 20-án láthatja legközelebb a közönség.