Szentpétervártól Montrealig

– Májusban a szentpétervári fesztiválon járt a craiovai színészekkel. Milyen darabot mutattak be?
– Úgy hívták a rendezvényt, hogy Balkáni Színházi Tér (Balkan Theater Space), ahol jelen volt a híres belgrádi Atelier 212, egy bulgáriai színház és a Craiovai Marin Sorescu Állami Színház egy Shakespeare-darabbal, a Purcărete rendezte Vízkereszttel, valamint a magam rendezte előadással Ionescu drámájából, a Székekből.

– Hogyan jellemezné rendezői munkáját?
– Féltem tőle az elején, az abszurd drámát nem lehet hagyományos színpadi gondolkodással és eszközökkel megközelíteni. Ionescu egészen sajátosan építkezik. A Székekben a huszadik és a huszonegyedik század minden képtelensége benne van. Két egészen kiváló színésszel dolgoztam, az ilyenektől az ember holtáig tanul. Ilie Gheorghe – nemrég a Purcărete rendezte Faustban játszott Nagyszebenben – a második próbánkon kívülről fújta az iszonyatosan nehéz ionescui szöveget. Művelt, játékos, öröm vele dolgozni. A másik Tamara Popescu, aki igen molett, gyönyörű asszony. Bukfencet vet, tótágast áll, ha kell. Angyalarca van.

– Ezek a fesztiválok versenyek is egyben? Díjakat is osztanak a szervezők?
– Nem, ez nem versengés, a kanadai sem. Csak szakmai tapasztalatszerzés a hozadéka, meg a részvétel, ami nem mellékes. Nagyszerű dolog az, hogy az ember szóba állhat a különböző nációk színházi embereivel. A szentpétervári háromnapos fesztivál volt, a kanadai pedig tíznapos, ahol egyetlen napon volt a két előadásunk, így a többi napokon sok mindent megnézhettem.

– Június második felében a Bukaresti Állami Zsidó Színház színészeivel Montrealban járt. Milyen előadással szerepeltek?
– A montreali találkozó a Zsidó Színházak Nemzetközi Fesztiválja, az Egyesült Államokból, Izraelből, Franciaországból, Lengyelországból, Oroszországból, Ausztriából érkeztek ide társulatok. Mi Jacob Gordin Efros saga című darabját játszottuk. Mirele Efrosról szól a darab. Fő motívuma ugyanaz, mint Csehov Három nővérének. A szerzők egyébként kortársak voltak. A darabban szereplő két fiatal színészre felfigyeltek Montrealban. Egyiküket, Jeni Brendát az előadás után meghívták vendégszerepelni a varsói zsidó színházba, ahol két hét múlva kezdik a próbákat. Ami számomra Montrealban döbbenetes volt, hogy rajtunk kívül mindenki zenés-táncos produkcióval volt jelen. Úgy látszik, most ez a divat. Mindenki a pénzre utazik.

– A mostani évadban hol rendezett?
– A Szomorú vasárnapon kívül magyar nyelven Szatmárnémetiben állítottam színpadra a Nyolc nőt, ezenkívül Craiovában, Bukarestben, Nagybányán dolgoztam román társulatokkal. A következő évadban itthon rendezem meg Gogol Háztűznézőjét, a vásárhelyi főiskolán a mesterkurzus hallgatóival állítunk színpadra egy Galin-darabot, és várnak a craiovaiak, a nagybányaiak, valamint a zsidó színház is számít rám. Tavaly túl sokat dolgoztam, de ez egy könyörtelen pálya, addig kell menni, amíg hívnak. Tele van a pálya rendezőkkel.

– Mi volt a legemlékezetesebb élménye a két városban?
– Montrealban és Szentpéterváron is először jártam. Horgászként nagy élmény volt számomra az, hogy Montrealban, a Szent Lőrinc folyóból kifogtam egy több mint négykilós vizát Szentpétervár viszont sokkal inkább megragadott, mint Montreal. Csodálatos város, és sokkal szebbek a nők, mint Kanadában.