Szászcsávás - falu egy legenda árnyékában

Újabban szinte teljesen kiszorultak belőle az �amatőrök�, gyarapodnak a néptáncegyüttesek, és rétegződik a közösség: lehet szakosodni úgy, hogy nem egyszerűen �mezőségit�, de válaszútit, bonchidait és füzesit tanul meg az ember, és már nemcsak küküllőmentit oktatnak, hanem ezen belül szentbenedeki, lapádi és csávási táncrendet. Ez utóbbival ismerkedhettek meg a Marosvásárhely közeli Szászcsávás látogatói a vasárnap este véget ért népzene- és néptánctáborban.
A kilencszáz lelkes Szászcsáváson magyarok és cigányok élnek, meglehetősen elkülönülve, így a két közösségnek külön művelődési ház épült: a �magyarkultúr� és a �cigánykultúr�. A harmadik alkalommal megrendezett népzene- és néptánctáborban mindkét közösségről sokat meg lehet tudni, az etnikai palettát a közeli Harangláb román táncai színesítik. A szervezők � a faluközösség és magyarországi barátaik � árnyalni igyekeznek azt a képet, amely táncházas berkekben Szászcsávásról kialakult, hiszen a falura egy nagy legenda árnyéka vetül.

A Szászcsávás Band-mítosz
Ha van olyan zenekar, amelynek a muzsikájára a holtak is táncra perdülnek, a Szászcsávási Zenekar minden bizonnyal az. A Dumnezu ragadványnevű Jámbor István prímás, a bőgős Csányi Mátyás �Mutis� és a kontrás Mezei Ferenc �Csángáló� alkotják a magját a csapatnak, mindhárman Csángáló nagyapjától, a híres prímás Horvát Mezei Ferenctől, a �Vén Kráncitól� tanultak muzsikálni. Õket egészítik ki a fiatalabbak: Mezei Levente �Leves�, Jámbor István, Csányi Sándor �Cilika� és Jámbor Ferenc �Tocsila�. 1991-ben �vették be� Magyarországot, és az utóbbi évtizedben csaknem az egész világot beutazták, Chicagótól Japánig; Szomjas Görgy pedig filmet forgatott róluk. Virtuóz koncertjeiket felváltva szólótáncokkal is díszítik, és sajátos ötletekkel �dobják fel� a hagyományos küküllővidéki zenét � egyik lemezfelvételükön például énekelve adnak elő gyors tempójú, hangszeres darabot. Repertoárjuk rendkívül széles, hiszen magyaroknak, románoknak, cigányoknak egyaránt muzsikálnak.
A táncházas világot szinte alapjaiban rengette meg a �felfedezésük�, és csakhamar divatot teremtettek. A néptáncos lányok menyecskésre fogott viselkedésén, sőt öltözködésén is nyomot hagyott a csávási őrület, a csingerálás, vagyis cigánytánc divatja. A bő ingek és szoknyák, sportmezek után a kilencvenes években feltünedeztek a topok is a fiatalabb lányokon, akik a csávási cigányasszonyok utánozhatatlan csípőmozgását imitálva elképesztették a kevesebb erotikus kihíváshoz szokott táncos legényeket. A falu neve jó ideig csak a zenekart és a táncházas �újhullámot� juttatta az emberek eszébe, a két év szünet után idén harmadik alkalommal megrendezett tábor azonban már jócskán módosított ezen.

Feltáratlan kincsek
a Vízmelléken
Jórészt magyarországiakat láttak vendégül idén a csávási magyar családok, de a Küküllőmente, ezen belül Vízmellék népi kultúrájára nyugat-európai, sőt japán fiatalok is kíváncsiak voltak. Legnagyobb részüket Kis István és Kis-Demeter Erika személyesen hívta meg a táborba, az Erdélyből elszármazott házaspár ugyanis több budapesti táncegyüttesben tanít. Kis István egyik legnagyobb vívmányuknak azt tartja, hogy sikerült gyerekeknek szóló táncoktatást is bevezetni, a helybeli és környékbeli gyerekeket Czinczok Orsolya és Kis Bíborka tanította.
Kis Istvánék úgy vélik, a tábor egyik fő célját elérték, hiszen sikerült az idelátogatókkal megértetni: itt nemcsak csingerálnak. �A Küküllőmentén, Vízmelléken még sok feltáratlan kincs van, ezeket hagyományőrző vendégeink segítségével mutatjuk be, és nem videóról kell megnézni� � magyarázták. �Még nem merítettük ki ezt az anyagot. Rengeteg olyan kis falu van, ahol jóízű a tánc, és ezek a táncok különböznek egymástól� � fejtette ki Polgár Emília, aki szintén táncot tanított a táborban. Csáváson szakszerű gyűjtés is folyt. Mielőtt a táborozók is találkoztak volna velük, a hagyományőrző táncosokat, énekeseket előbb a stúdióul szolgáló óvodában filmezték le.

Az egyszólamúság ereje
Nyitrai Marianna csávási magyar énekeket tanított a táborban, egy-egy estére azonban cigányasszonyokat is meghívott, mivel �ők azok, akik még gyönyörűen, díszítetten énekelnek. Mert már a csávási magyaroknál sincs meg � elsősorban a dalárda miatt � az a gazdag éneklésmód, amely az egész Maros- Küküllővidéket jellemezte�. Szászcsáváson ugyanis nagy hagyománya van a 18. századtól terjedő többszólamúságnak, a működő ötszólamú kórus fellépésein kívül istentiszteleteken, lakodalmakban, mulatságokon is több szólamban énekelnek. A táborban megforduló adatközlőket Nyitrai Marianna nemcsak éneklésre biztatta, de arra is, hogy fogalmazzák meg az énekléssel kapcsolatos mondandójukat. �Az egyik dal kapcsán például elmondták, hogy népdalok mellé sose sékundálnak, tehát nem lehet tercelni, mert kikönyököl belőle a hang. Nem passzol, ezért ilyenkor belesimulnak a prímbe. Számomra ez bizonyság, hogy a magyar népdalnak, népzenének az ereje az egyszólamúságban bőven kiteljesedik� � mesélte el arról a közösségről, amely több évszázados többszólamúság után még őrzi nyomokban az ősi éneklésmódot, és amely dallamai, meséi egy részét a cigányság emlékezetére bízta.