Skywalker és a reciklált filmek kora: a Star Wars-saga utolsó epizódjáról

Abrams tulajdonképpen ugyanazt tette, mint a legújabb trilógia négy évvel ezelőtti első részében: akkor más karakterekkel szinte kockáról kockára újramesélte a történetfolyamot elindító 1977-es Egy új remény történetét – annyi különbséggel, hogy a kor divatjának engedve a három új főszereplő közül az egyik nő, a másik pedig afroamerikai.

Bár a második részben, Az utolsó Jedikben Rian Johnson megpróbált legalább egy kicsit eltérni ettől a mintától, a befejező epizód megrendezésére felkért bevált „bútordarab”, Abrams visszatért a biztonsági játékhoz – csak most nem csupán A Jedi visszatér sztoriját mondja fel újra, hanem az első két trilógia mind a hat részét felhasználta ihletforrásként.

Ami persze önmagában még nem lenne bűn, ha sikerült volna egy épkézláb történetet is kanyarítani mellé. Csakhogy az jóformán nincs – helyette a hardcore rajongók azon versenghetnek egymással, hogy felismerjék: melyik jelenet melyik korábbi film ismert snittjét idézi meg.

Azért jutott a filmbe váratlan fordulat is – amely persze nem annyira váratlan, hogy ne lehessen már film elején, az első utalás alapján rájönni, mi várható –, meg persze kaland is bőséggel, ismét csak látványos módon és helyszíneken idéződik meg a Jó és a Rossz közötti harc ősi mítosza, ahogy az elvárható.

De azért egy Star Wars-film nem feltétlenül attól lesz jó, ha a korábbi részek sikeresnek bizonyult elemeit recikláljuk, csak éppen a The Walking Dead zombisorozatból ihletődve feltámasztjuk Palpatine császárt, és telenyomjuk annyi csillagrombolóval, hogy betöltsék az egész mozivásznat – a mennyiség ugyanis ezúttal is a minőség rovására megy.

A befejező részről meg annyit, hogy az utolsó jelenet alapján majd akkor hiszem el, hogy ez volt a Skywalker-saga utolsó epizódja, ha kiderül: a Tatuin bolygó felrobbant, ráadásul éppen akkor, amikor Rey és Csubakka C3PO és R2D2 társaságában éppen egy Mos Eisley-i kocsmában ejtőzött.