Lopott idő: pénzt vagy életet?

Az idő pénz. Ennél közhelyesebb kijelentést nehéz lenne tenni, ugyanakkor ha valakinek eszébe ötlik, hogy komolyan véve a szólást egy sci-fi történet alapmotívumává teszi, az már egészen érdekes lehet. Főleg ha ez a valaki Andrew Niccol, aki korábban már jelentős sikert ért el a sci-fi műfajban a Gattaca rendezőjeként, illetve a Truman Show forgatókönyvírójaként. Nos, az új-zélandi filmes szakember ezúttal azon morfondírozott el, mi lenne, ha egy társadalomban valóban az idő venné át a pénz helyét, és centek vagy fillérek, valamint dollárok helyett percekkel, órákkal, napokkal vagy évekkel kellene fizetni. A Philip K. Dick történeteit idéző, zseniális alapötletből megszületett a Lopott idő című film, amely azonban sem az alapötlethez, sem Niccol korábbi alkotásaihoz nem képes felnőni.

A sztori a nem túl távoli jövőben játszódik, amikorra a genetika révén sikerült megállítani a szervezet öregedését. Ezért aztán mindenki csak 25 éves koráig öregszik – ami azonban fölveti a túlnépesedés problémáját. Ezt azonban meglehetősen durva eszközökkel sikerült orvosolni: mindenkinek a csuklójába óraszerkezetet építettek, amely 25 éves korban indul be. Ezt követően elkezd visszafelé ketyegni, ha pedig lenullázódik, a tulajdonos meghal. Huszonötön túl egy év áll a rendelkezésére hivatalból, azonban minden szolgáltatásért és áruért idővel kell fizetnie – tehát munkába kell állni, hogy a fizetségként kapott idővel folyamatosan szaporítsa napjai, hónapjai számát. A világ azonban nem mindenütt ilyen: a gettóban ugyanis minden percért őrült hajsza folyik, és a percvadász bűnbandák is azon vannak, hogy saját élettartamukat mások idejének megcsapolásával hosszabbítsák meg. A gazdagok világában, a gettótól biztonságosan elzárt New Greenwichben azonban komótosan, ráérősen hömpölyög az élet, hiszen itt mindenki időmilliomos, aki abból él, hogy időt árul az alsóbb osztályok tagjainak. Egy gettóbeli srác azonban – miután egy véletlen találkozás nyomán egy időmilliomos óriási mennyiségű időt ajándékoz neki – anyja halála után elhatározza, hogy „visszalopja” az időt, amit a gazdagok elloptak tőlük. Átszökik hát a gazdagok világába, ahol szembeszáll a rendszerrel, és a legtehetősebb időmilliomos lányát elcsábítva próbál igazságot tenni.

Andrew Niccol korábbi filmjeiben is kiemelt téma a társadalmi igazságtalanság, a felsőbb és alsóbb kasztok közötti átjárhatatlan akadályok. Azonban amíg a Gattacában sikerült egy eredeti, mindvégig izgalmas, komor hangvételű történetet elmesélnie, a Lopott idő enyhén szólva is sablonosra sikeredett. A briliáns alapötletet elcsépelt hollywoodi kliséhalmazokkal hígítja föl, így lesz a főhősökből Bonnie és Clyde-ba oltott Robin Hood, miközben a gazdagok és a szegények közötti társadalmi ellentéteket nagyjából hasonló nívón és mélységben ábrázolja, mint egy kora ötvenes évekbeli kommunista agitációs brosúra. Persze érthető, hogy Niccol a jelenlegi gazdasági válság idején el akarta mondani a véleményét arról, hogy szerinte kik és hogyan okozták, ez azonban meglehetősen primitívre sikeredett. Arról nem is beszélve, hogy a történetet több helyen is igencsak hányaveti módon, hiteltelen fordulatokkal próbálja továbblendíteni.

Vannak azért pozitívumai is a filmnek: a látványvilág mindenképpen ide tartozik. A jövő ábrázolásában a 20. század 60-as, 70-es éveinek vizuális kultúrája elevenedik meg – persze futurisztikus elemekkel tarkítva – , ilyenek az elektromos autók, a gettó, a felhőkarcolók tarkította New Greenwich, és természetesen a ruhaviseletek is. A színészi munka már nem ennyire érdekes – a főhőst játszó Justin Timberlake határozottan jobb volt a Facebook-filmben, és a szerelmét játszó Amanda Seyfried is csak hajszállal jobb nála.

A legerősebb játék mindenképpen a veterán időrendészt alakító Cillian Murphy nevéhez köthető, aki mindent kihoz abból, amit a forgatókönyv lehetővé tesz számára – sőt talán egy kicsivel többet is. Mindent összevetve azért nem feltétlenül mondható el, hogy a film megnézésével eltöltött percek lopott időnek minősülnének – de hogy jobban is föl lehetne használni őket, az biztos. n Balogh Levente

Lopott idő (In Time. Amerikai sci-fi, 101 perc, 2011). Rendezte: Andrew Niccol. Producer: Eric Newman, Marc Abraham. Szereplők: Justin Timberlake, Amanda Seyfried, Cillian Murphy, Olivia Wilde, Alex Pettyfer, Matt Bomer, Johnny Galecki. Írta: Andrew Niccol. Kép: Roger Deakins. Zene: Craig Armstrong. Értékelés az 1–10-es skálán: 6